Sziasztok!
Ma reggel egy picit elaludtunk. Persze jogosan kérdi bárki, hogyan lehet nyáron, szabadságon elaludni: héttől kilencig van a reggeli. És mi Eszterrel felkeltünk és hagytuk anyáékat aludni, aztán apa kinyitotta a szemét, nézi hány óra, és felugrott, és nyolc perc múlva a reggelizőben voltunk, öt perccel zárás előtt.
Utána lementünk a strandra, és Eszter mondta, hogy most már elég, hogy mindig strand, és már ne menjünk többet, úgyhogy anyáék megígérték, hogy délután már nem megyünk strandra, és holnap sem, utána meg úgyis elvileg jön a rossz idő. Apa ezt a rosszidőt megváltásként várja. Aztán kibéreltünk egy csúszdás bizibiciklit, aminek tökjó csúszdája van, de anya megmondta, hogy én csak a sekély vízben csúszdázhatok. Úgyhogy miután jókat bizibicikliztünk és Eszter kicsúszdázta magát a mélyvízben, ahol a csúszda végében azért apa ott lebegett a vízben békatalppal, a biztonság kedvéért, utána a part felé vettük az irányt. Anya rászólt apára, hogy mégse kéne a strandolók közé hajtania, apa meg, hogy akkor hol máshol van sekély víz, mert a strandon kívül is van partmelletti sekély, de apa nem fog kiszállni térdig érő iszap és hínár között, és akkor végülis úgy döntöttek, hogy én is csúszdázhatok a mélyvízben, úgyis van rajtam karúszó, meg apa úgyis elkap. Én annyit még hozzátettem, hogy ÚGY kell elkapnia, hogy a fejem nem érhet a vízbe, és megcsinálta. Aztán visszaadtuk a bizibiciklit, és indultunk haza, és akkor Eszter mondta, hogy „anya a napszemüveged!”, és tényleg, anya a napszemüvegét a bizibiciklin felejtette. Apa visszament érte, de a bizibiciklinket már kivitték, a 10-es volt az, sötétzöld, és ott van jó messze a parttól. Apa kölcsönkérte a kölcsönzős kajakját, hogy utánamenne, ne aggódjanak, kajakozott öt évig, de nem adták oda, úgyhogy apa visszajött a helyünkre a békatalpért, és a bizibicikli után úszott. Ami nem volt könnyű, mert messze voltak, és befelé haladtak, úgyhogy teljes erőből úszott, és utolérte őket. Mondta is nekik, hogy „hszzzz, hhhh… haaarghh. .hhh”, aztán nem értették, és akkor apa pihent egy kicsit, és mondta, hogy „nem találtak véletlenül egy napszemüveget?” és akkor mondták hogy „ezt itt?” mire apa hogy „igen de ha van több, azokat is ideadhatják”, és aztán kiúszott, pont a kölcsönzős mellett jött ki a vízből, mert az volt a hozzá legközelebbi lépcső, és a bizibiciklis pont felnézett és észrevette apát, és csodálkozásának-elismerésének adott hangot, hogy „aszta ez gyors volt!” mire apa mondta, hogy „kabbeköcsög”, csak ez nem tudom mit jelent, aztán végre hazaindultunk húsz perc csúszással.
A húsz perc csúszás azért számít, mert reggel a reggelit késtük le majdnem, most meg igyekeztünk ebédre, és apa lent maradt egy új haverral megbeszélni a velencei Szent Márk téren Szent Márk sírját, hogy valószínűleg szerinte Nagy Sándor fekszik a sírban, és amikor felért, anya mondta neki, hogy nemigaz, hogy mindenkivel dumálsz, lekéssük az ebédet, mire apa mondta, hogy az a húsz perces kitérő a napszemüveged miatt, az tényleg nem számít, csak ez az öt perc, detélleg, szerintem apának van igaza, minden anya napszemüvege miatt van, amit ráadásul nem is hord, ezért is felejtette a bizibiciklin!
Ebéd után aludtunk egy jót, aztán anya barátnőjéékkel megbeszéltünk egy találkozót a kenesei Marina kikötőben, mert ott van a vitorlásuk. Apa beütötte a GPS-be, hogy BALATONKENESE, de a kikötő nem volt ott, tehát találomra beütötte, hogy Kikötő u. 1, és elindultunk.
Aztán, amikor már közel voltunk, apa piszkurálni kezdte a GPS-t, és vannak Érdekes Helyek, és mivel már közel voltunk, a GPS kiadta a Marina kikötőt, ezért apa arra módosította az úticélt. A GPS egyből mondta is, hogy fordulj jobbra, apa meg kétkeréken jobbra fordult, érkezés a célhoz, de a kikötő nem volt ismerős. Megálltunk egy kocsma mellett, apa kikiabált az autó ablakán, hogy „Elnézést, milyen városban vagyunk?” és mondták, hogy „Fűzfő!”, és akkor apa mondott egy cifrát, a bácsik meg, hogy „nem olyan rossz hely azé essem”, és megnéztük, és TÉNYLEG van egy Marina kikötő Fűzfőn, egy meg Kenesén, és akkor már a jó irányba mentünk hét egész négy tized kilométert, csak apa morgott, hogy itt ez a pocsolya, és nemigaz, hogy nem tudnak MINDEN kikötőnek más nevet adni, micsoda hülyeség ez, detélleg!
Végül megérkeztünk, és vitorlásoztunk egy kicsit, de előtte ittunk egy limonádét, amit Eszter lábára borítottam, aki ezért sírt, és apa elvitt minket lemosni a lábunkat, mert rám is jutott, és akkor láttunk egy nagy vízikígyót! Bár apa szerint sikló.
A vacsora érdekes volt, mivel van ott egy nagyon jó pizzéria, és én szeretem a pizzát, de nem volt hely, ezért a mellette lévőbe ültünk be, ahol alig voltak. Apáék gyanakodtak is, hogy miért vannak kevesen, aztán igazunk is lett: én gyümölcslevest kértem, ami érdekes módon kékeslila színű volt. Az elején jó pofát vágtam hozzá:
De miután leettem róla a tejszínhabot, a többit apának adtam. Ezt bárki megértheti, én ilyen marhaságot nem eszem, úgy néz ki, mint amikor apáék a stukatúrgipszet keverték a falsimításhoz:
Apa rendes gyerek, mert mindent megeszik, amit én otthagyok, tehát végülis nem volt rossz a leves.
Innét kezdve viszont minden más rendben volt, kivéve, hogy anya barátnőjéék szóltak, hogy a pizzájukra paprika helyett hagymát kérnek, mégis úgy hozták ki a pizzát, hogy VOLT rajta paprika, ellenben hagyma is, de nem a paprika, hanem a pepperoni kárára. Aztán kértünk ketchupot, amit a szomszéd asztalról hozott el nekünk a pincérnéni, üresen… De akkor apa felállt, és hozott egyet a pultról. Meg szólt a pincérnek, hogy a lapostévét kapcsolják már át lécci az RTL-re, mert kezdődik egy film, amit Eszter nézni akar, de kiderült, hogy bár kétméteres lapostévé az van, de semmi más nincs, csak egy vacak szobaantenna, amin csak a karikáskettes jön be szemcsésen. És utána már TÉNYLEG minden klappolt, szívószálat is kaptunk csak kérni kellett, és amikor a számlát kértük, akkor elnézést kérő hangon a pincér néni kihozta egy fecnire írva a fogyasztásunkat, „sajnos kifogyott a blokkpapír”, de ezen mi már nem is csodálkoztunk. Apa mondta, hogy anyukája az APEH-nél dolgozik, de ne aggódjanak, egy éve eltemették.
Egyébként meg igazán hazamehetnénk már, mert játszani akarok Zozival! Zozi egy haver, a szomszédom, pár hónappal fiatalabb nálam, és a társasházunk kertjében szoktunk együtt pancsolni, vagy játszani, vagy beszélgetni. A képen éppen megbeszéljük a Világ Fontosabb Dolgait:
Sziasztok,
Peti
”
.jpg)
.jpg)
