Rihaj!
MÉG NINCS karácsony, de hogy hónap nem fogok netezni, az is hótziher, úgyhogy én ma kívánnék mindent Nektek.
Az van, hogy ilyenkor nem annyira vicceset szoktam írni, mint inkább egy kicsit olyan karácsonyi-hangulatút, persze próbálva ragaszkodni ahhoz, hogy velem általában minden megtörténik, az is, ami mással nem.
Úgyhogy most tessék hátradőlni, és mesélek Nektek egy Mikulás-történetet, mert én manó voltam a Mikulásnál.
Nem csak úgy, hanem az Igazi Mikulásnál, de tényleg, tudom, hogy nem hiszitek, úgyhogy itt egy Mikulással-pózolós fotó, konkrétan az ő háza előtt:
Egyszóval, én voltam Lacimanó, mert a Mikulás nemigen tud magyarul, és kellett egy tolmács. KÉT tolmács, úgyhogy Nikimanóval együtt voltunk a Mikulás manói, ez itt bent van a Mikulás házában neki, Nikimanó és Lacimanó:
Na. Mosmá eehiszitek, nem?
Az egész úgy kezdődött, hogy szerveztünk egy utat a Mikuláshoz, és 150 ember úgy is gondolta, hogy jó ötlet, kibéreltünk egy B737-est, sakkó eementünk Rovaniemibe, ami ott van az Észak Sarkkörön, mondták hogy mínusz huszonöt fok lesz készüljünk. Végül plusz egy fok volt, de legalább nem fáztunk.
Amikor megérkeztünk, a csapat elment Mikulásfalvára, mi pedig a szálláshelyeikre kis ajándékcsomagokat készítettünk be. Ez egy elég jó érzés, félig már te vagy a Mikulás maga, mások tudta nélkül otthonaikba osonsz be és ajándékokat hordasz szét.
Apropó, NORMÁLIS?, merthogy ki a Mikulás: a Mikulás az, aki minden évben ELJÖN Rovaniemiből ide, és ITT ajándékokat hoz a gyerekeknek: A LaciToday meg ugye kicsoda, aki ITT él, és ODAMEGY Rovaniemibe, és ott ajándékokat hord ki, ismétlem:NORMÁLIS?
Na. Egyébként egy Master kulccsal törsz be minden egyes kis finn faházikóba, a helyett, hogy a kéményen át...
... KÉMÉNY!!! HÁT PERSZE!! Nehogymá ne a kéményen keresztül intézzem!!!! Fel is mentem, fogadjunk, naugye:
Sakkó ott fenn körűnésztem, hogy hol a kémény, erre tessék mi van:
HÁKKOMMOLYAMMONDOM!!! EZ NEKIK KÉMÉNY??? Itt a Mikulás városában!?!?!?!??!?!!?????!?!!!??
Margit, nórmális??? Ezé másztam fel a tetőre, mi, jeges létrán, az életemet kozckáztatva? Meg a hó ugye. Lopok Nektek egy szétnézést a háztetőről, hogy lássatok havat, mee itthon az nemigen lesz idén karácsonykor sem:
Na. És akkor széthordtuk az ajándékokat végülis a Master kulcs segítségével, merthát ugye a kémény olyan amilyen. De nem is ez a lényeg, hanem a másnap. Hogy tudjad megbecsülni amid van, mert másnak lehet, hogy ennyi sem jut. Nem arra gondolok, hogy mi van a fa alatt, vagy nincs, hanem mondjuk, ki áll a fa mellett.
Másnap ugyanis elmentünk Mikuláshoz, ahová kicsi embereink turnusokban érkeztek.
Én bent voltam Mikulással a házában, Nikimanó pedig kint összevárta az egyes csapatokat, kint énekeltek egy jót, utána kopogtattak. Akkor a Mikulás felkelt karosszékéből, és ajtót nyitott. Bejött a társaság, Mikulás köszöntötte őket, Nikimanó fordított, illetve én is, amikor a gyerekeknek kérdésük volt a Mikuláshoz, de a Mikulás elbeszéléseit Nikimanó fordította, mert ő sokkal jobban csinálta. A gyerekek egyenként a Mikulás ölébe ültek, aminek nagyon örültek, és néhány anyuka is a Mikulás ölébe ült, aminek meg a Mikulás nagyon örült, aztán a gyerekek ajándékot kaptak, lehetett fényképészkedni, közös éneklés, és én kikísértem a csapatot. Amikor elvonultak, cseréltünk: Nikimanó kiment a ház elé várni, én bejöttem, raktam a tűzre, megitattam a Mikulást, ...
Hátigen, az úgy van, hogy néha, amikor üresjárat van, szól, hogy adjam csak oda a piros vászonzsákocskáját, a kisebbiket. És abból előkerül egy kólásüveg, abba belekerül egy szívószál, és akkor szívószállal.
Merthát ugye a szakáll.
Aztán gyorsan elrakom a dolgait vissza a piros vászonzsákba, kintről már hallatszik, amint Nikimanó énekelteti a csapatot, bejönnek, megszokottan lezajlik minden, én kikísértem a csapatot, majd ...
... hát ahogy jövök be, egy anyuka a kislányával még akkor szalad a csoport után, Nikimanó meg ül, és dőlnek a szeméből a könnyek. Kérdem is együtérző hangon, hogy "mivan?", de Nikimanó nemigen tud megszólalni.
Gyors helyzetfelismerés után úgy döntök, hogy én megyek ki a ház elé, meg még húzom is az időt, Nikimanó Te pedig addig töröld fel a lefolyt jelenetet, szárítkozz meg, meg minden.
Kimentem a ház elé, összevártam a csoportot, még vártunk egy kicsit, aztán énekeltünk egy párat, hát tudtunk vagy KÉT mikuláséneket, gondoltam bedobom még, hogy "Kék a szeme - arca csupa derű", de végül a türelmetlen gyermeksereg bezörgetett a Mikuláshoz.
Ő meg jött is ki, mi beözönlöttünk, és én aggódva figyeltem Nikimanót: hallod, nem történt semmi! Hát NŐ!!! Hát pár perc alatt úgy összekapa magát, mintha mi sem történt volna!!
Azután ez a csapat is végzett, és kimentek Nikimanóval együtt, és én eddig nem tudtam megkérdezni hogy mi történt, úgyhogy most, hogy kettesben maradtam a Mikulással, tőle kérdeztem meg.
Mikulás aztán sóhajtott egy nagyot: "Hát kérem, néha nagyon nehéz dolog Mikulásnak lenni!"
(jó, mondjuk van benne 450 év gyakorlata..)
"Tudja, rengeteg érzelmet kap itt az ember... " még egy nagy sóhaj, néhány könnycsepp, én meg nézek érdeklődve.
"Az történt, hogy amikor maga kiment a csapattal, egy anyuka visszafordult, visszaszaladt hozzám az ötéves körüli kislányával.. ideterelte elém a kislányát, majd angolul, hogy a kislány ne értse, megkért valamire.
Azt kérte tőlem, hogy adjak át egy üzenetet a kislánynak az apukájától, aki bizony már angyal, és odaátról őt nagyon szereti"
Ekkor a Mikulásnak már TÉNYLEG pirosak vóttak a szemei, úgyhogy hátba is böktem a botjával, amit mindig nekem adott ide, hogy őrizzem amikor ő nem használja, hogy kapja össze magát, mert kopogott a következő csapat.
És akkor NAGYLEVEGŐ, és a következő csapattal nulláról kezdesz, hiszen a gyerekek nemigen értenék, hogy a Mikulás miért fogadja őket kisírt szemekkel.
Egy következő csapatban egy down-kóros, 21 éves kisfiú is volt.
Az előző mondatban egyetlen elírás sincsen.
A fiú odaállt közvetlenül a Mikulás elé, egyetlen szót sem szólt, csak mutatta az érmeit.
Országos bajnok. Hogy miben, nem árulhatom el, mert nem akarom a személyazonosságát felfedni, de ragyogott a szeme. Három arany, és egy ezüstérem. Utána elővett egy ákombákomokkal teleírt papírt.
Ez a papír attól érdekes, hogy Peti fiam, elsős, még csak BETŰKET tanul, szavakat nem: bármit leír, nincsenek szóközök, "faltól falig" ír, ömlesztve.
Ez a 21 éves down-kóros kisfiú tehát előhúzott egy kissé meggyűrődött papírt, és idemutatta nekem (bocsánat: odamutatta Lacimanónak, hogy fordítsa le a Mikulásnak). Ez volt ráírva, ugyanilyn faltól-falig ákombákomokkal:
"ÉNEGYBARÁTNŐTSZERETNÉKJEGGYŰRŰVEL"
...nehéz feladat, mit válazsoljon erre a Mikulás maga? Hiszen bármit el tud intézni!
De ha megígéri és nem jön össze, egy álom törik össze. Ha meg bismeri, hogy ilyet nem tud intézni, akkor pedig egy álom törik össze.... Azonnal ki kellett találni valamit, méghozzá egy hihető és használható és jó választ:
"Hááát, nagyon közel már a karácsony, nagyon kevés időt hagytál, hogy teljesítsem, de megpróbálom! De megígérni nem tudom!"
Na. Hát a Mikulás bazinagy diplomata is egyben.
Harmadik nagyon rövid kis történetként egy kisiskolás fiút említenék meg, aki, amikor a csoportja távozott a házikóból, szintén visszaszaladt: és megköszönte Mikulásnak, hogy ő is segített kigyógyulni az agydaganatból...
Így aztán, mi egészséges emberek, próbáljuk egy kicsit jobban megbecsülni magunkat és egymást, és a magyaros panaszkodást félretenni, és inkább örülni annak, ami/aki van.
Hazafelé a repülőn egyébként már elég fáradt voltam, hiszen kedden 21 órát voltam fenn, és szerdán is közeledtünk a 17. órához... A gyerekeknek folyamatosan a rendelkezésére álltunk mi két manók, és ők éltek is a lehetőséggel, rengeteget kérdeztek..
Tehát amikor én hazafelé a repülőn a súlyos pilláimmal küzdöttem, odajött hozzám egy harmadikos kislány, és könyörtelenül nekem szegezte a kérdést:
-Lacimanó! Az miért van, hogy a fiúknak van, a lányoknak meg nincsen?
HÁTKÉREM!!! Most itt félálomban én vagyok-e a megfelelő ember, aki felvilágosítson egy harmadikos kislányt, illetve milyen eszközökkel tegyem azt, használjak-e szemléltető eszközöket, vagy elég, ha lerajzolom, vagy elég lesz csak körülírni? A szülei nem tartják-e majd korainak, hogy Varsó fölött 9000m magasban 860km/h-val felvilágosítom, befizetnek egy egymilliós útra, és a gyerek örök elszörnyedéssel ér haza? Úgyhogy, MOSTAZEGYSZER:
-Hát most ezt az egyet inkább kérdezd meg anyukádtól!
És látszott, hogy a kislány nagyon nem érti a válaszomat, nézett rám, méregetett, aztán a homlokához csapva nevetni kezdett:
-ÁHÁ!! Értem ám Lacimanó! De én nem arra gondoltam, ami középen van, hanem hogy neked miért van szakállad, a lányoknak meg miért nincs?
Egyszóval, meglátogattuk a Mikulást, és ebben rengeteg mindenféle élmény vótt, vicces is és mélyreható is, és jó vótt, na, próbáltam olyat megosztani Veletek azt, ami nemsokmindenkivel történik meg.
Hát.
Lacimanó lettem.
Üdv!
Laci Today
