Sziasztok,
bocsánat hogy olyan sokáig nem írtam, cserébe a mai beszámolóban küldök néhány fotót is!
Az első címe: "Táplálék testnek és léleknek"
Miután jóllaktam a Mekiben, leültem netezni egy kicsit!
(anya nem győzött szörnyülködni)
(aztán amikor kiabáltam nekik, hogy "SIKERÜLT BELÉPNI", akkor már apa is szönryülködött, hogy mindjárt már a NASA egyik műholdját is eltérítem)
A kockásinges, az a tesóm, Eszter! Vannak fura dolgai, például környezetből az égést és annak körülményait tanulják. Anya kérdezte ki éppen:
-Eszter, mi szükséges az égéshez?
-SZÜLŐI FELÜGYELET!
Igen, mert Eszter apával szokott kísérletezni vicceseket, a múltkor tűzijátékot csináltak az étkezőasztalon, de apa mondta, hogy Eszter ilyet nem csinálhat, csak,ha ő is ott van.
Szerintem nem arról van szó, hogy apa vigyáz ránk vagy ügyesebb, hanem csak nem akar kimaradni a buliból.
A következő fotón én vagyok, Erőművész, farsangon. Szeretem a kackiás bajuszt!
Ez pedig Eszter tesóm, felnőtt japán nagylány:
És egy közeli kép róla, mégiscsak az én tesóm, nem mondhatjátok, hogy csúnya:
Nos tehát, már régen írtam, azóta sok minden történt. Előszöris farsang. Az volt a legjobb, amikor a végén kidurrantottuk a lufikat a muszklijaimban,meg a súlyzóm végén.
Aztán, megvolt a születésnapi sokadik partim, amikor az óvodából hívtam haverokat, meg lányokat is. A végén egy kicsit ránk kellett szólni, mert mi voltunk a szörnyek, és kergettük a lányokat, és apa észrevette az egyik lányom, hogy igaziból meg van ijedve tőlünk, úgyhogy a szörnyeset abba kellett hagyni. Szerencsére van egy csomó fegyverem, úgyhogy bementünk a fürdőszobába és szétlőttünk mindent. Amikor a felnőtteknek már fájt tőlünk a feje, akkor apa bejött hozzánk a fürdőszobába, megállapította, hogy szóval csak három fiú van itt?
Kérdeztük hogy mert miért, hány kell, vagy miért kérdi?
Mondta, hogy akkora hanggal vagyunk, mint két óvoda és egy majomház együtt, fogjunk vissza. Ez a majomház tök jó ötlet, és tényleg, lehetnénk majmok, de aztán apa úgy nézett rám, hogy majdnem vége volt a bulinak, de aztán nem sokkal utána tényleg vége lett, és mindenki ment haza. Cserébe engem is meghívott Balázs az ő bulijába, és az egyik fegyverem, egy űrfegyver, az nagyon megtetszett neki, meg a bilincs, úgyhogy vettünk neki szülinapra egy űrfegyvert és egy bilincset. Főleg, hogy ő eddig csak az ujjával tudott lövöldözni, nincs fegyvere, mert a szülei ellenzik. Nem baj, Balázs örült neki, és végülis ő volt az ünnepelt.
A bilincs azóta is a kedvenc játékom, jól lehet vele rendőröset játszani. Már olyat is tudok, hogy a hátam mögött bilincselem össze a kezem.
Aztán hasra estem hátrakötött kézzel egyszer, parkettán, apa meg felemelt a földről, mert ott feküdtem hason, sírva, mondta hogy "komolyan mondom kisfiam, hát ilyen nincs, de tényleg", aztán megvigasztalt, és megtiltotta, hogy hátrabilincseljem a kezem.
A szülinapi bulimra apa egy halom lufit felfújt, azzal díszítette a szobánkat, és a buli után pár nappal átjött Zozi, a szomszéd kiskrapek, és együtt kidurrantottuk az összes lufit. Olyan sok lufi volt (apa megszámolta és kilencvenhét), hogy perceken átfolyamatosan csak durrogtattunk, tök jó volt!
Ez a hét meg azért tök jó, mert beteg vagyok, de úgy igazából, 38-39 fokos lázam volt a hét közepéig, ma reggel óta kezdtem el egy kicsit jobban lenni, de a lényeg: hogy nem kell oviba menni! Mert én nem oviba akarok járni, hanem iskolába. És amíg nem mehetek iskolába, akkor azt inkább addig otthon megvárnám.
Persze a betegség sem jó, mert egyrészt sokat fújtam az orrom és fáj alatta a szám fölötti rész, de nem engedem, hogy bekenjék. A láz meg olyan, hogy elkezdek fázni, fájni kezd mindenem, akkor mondják hogy tessék ezt bevenni, én nem akarom bevenni, akkor ők az erősebbek, akkor utána morgok, betakarnak mert fázom, utána elkezd hatni a gyógyszer és akkor meg milyen meleg van mindenhol! És amiért ilyen kis beteg vagyok, apától fájdalomdíjként kaptam egy nyilat! Tök jó, mert nekem csak pisztolyom, puskám és űrfegyverem van, de nyilam még nem volt, és most már van, és tök jó lövöldözni vele!
Eltaláltam egy vázát is, szerencsére csak billegett, nem esett le. Apa meg belőtte az egyik nyílvesszőt a majomkenyérfába és leesett pár levele...anya mindig ránk is szól, hogy ne a lakásban, de lázasan kimenni??!!
És amikor beteg az ember, az is jó, hogy mindig kiszolgálják, például szétlövöldözöm a nyílvesszőket, direkt be a tévé mögé, apa meg visszahozza, meg kértem bunkert étkezőszékekből, azt is épített, és igen: étvágyam sem volt, két és fél napon át csak ittam. Aztán egyszercsak megéheztem, úgyhogy mondtam, menjünk Mekibe. Onnan a fenti fotó. Minden kívánságom így teljesüljön! Még azt is mondtam a nagy lendületben, hogy menjünk le a Balatonra fürdeni, de apa mondta, hogy most már elég.
Sziasztok
Peti
