Sziasztok,

többen is jeleztétek Petit olvasva, hogy én is írhatnék naplót. Ezt ma elkezdem, és ezentúl szerdánként akkor én írok. Korábban is írtam már naplót, és pont belebotlottam egy feljegyzésembe 2009 november 06-ról, akkor én elsős voltam, és a történet egy picit szomorú, de azért olvassátok el! Mamiról írtam.

Mami nagyon aranyos, doktornéni, és ő mindig tudja, hogy mi bajunk van, akkoris, amikor nincs. És amikor mozog egy fogam, én már alig várom, hogy kiessen, mert a többieknek már jóval több foguk hiányzik, és megkérem apát, hogy húzza ki, de megpróbálja, és nem meri, mert még nem mozog eléggé. Olyankor csak szólok Maminak, amikor legközelebb nála vagyunk, és kihúzza.
Úgyhogy eddig az összes mozgó fogamat ő húzta ki, mind a hármat!
És Mamival jó, mert lehet vele vitatkozni, és olvas nekünk, sokat kérdez, de ha meg ő kérdez és nem tudom a választ, akkor nagyon sok mindent lehet tanulni tőle, és vacsorához mindig én tehetem ki a tányérokat, a szalvétát, az evőeszközt és a poharakat!
Mamiról egy ideje azt mondják, hogy beteg, pedig ez nem igaz, mert nem köhög. Viszont egyre kevesebbet eszik, és már alig van haja, és sokszor fáradt.
Kórházba került, meglátogattuk, utána mi hazajöttünk, de őt nem akarják hazaengedni, és pár nap múlva anyáék beszéltek, hogy be kéne menni elköszönni. De én közbeszóltam:
-Hogyhogy elköszönni? Majd meggyógyul és hazajön és akkor is tudunk köszönni neki! -de apa mondta, hogy Mami nagyon beteg, és nem fog már hazajönni.
-És akkor ki fogja kihúzni a fogamat? -kérdeztem, és sírtam, merthát, Mami ne haljon meg, mert ki fog vitatkozni velem, és kihúzni a fogamat, és olvasni, és nem igazság!
Iskolanapra esett, amikor anyáék tervezték, hogy bemennek Mamihoz, "nem várhatunk hétvégéig", és én sírtam, hogy én is be akarok menni!
De nem engedték, mert nekem iskolába kell menni, és az különben sem gyereknek való. Apa vitt minket reggel iskolába, és én egész úton sírtam, hogy be akarok menni én is Mamihoz. Apa egész úton csöndben volt, mert azon gondolkozott, hogy na, most egy napot hiányzok, akkor mivan, de akkor ő most hová tegyen engem? Viszont Mamitól is csak egyszer lehet elköszönni, az iskola pedig megvár. Viszont: az iskola, az iskola!  A végén megálltunk az iskola előtt, és apa kiszállt, és kinyitotta az ajtómat, és gondolkozott, aztán visszacsukta, és visszaült, és felhívta Judit nénit, hogy ma nem megyek iskolába. Elvittük Petit bölcsibe, és bementünk apa munkahelyére. Én ott szépen elfoglaltam magam délutánig, mert csak akkor mentünk Mamihoz. Először készítettem egy naptárat, és mivel sokáig voltunk apa munkahelyén, a hónapokba beírtam a napokat százig. Utána lerajzoltam Mamit, sok hajjal, a kék ruhájában, és Marit, és magunkat, és Mami sírját, ami üres volt, mert Mami nem halt meg. De majd ha meghal, akkor ezt a rajzot beteszem a sírjába, mert ezt neki rajzoltam ajándékba.
Aztán apa szólt, hogy mehetünk, és bementünk Mamihoz a kórházba. Igazi nagylány voltam, Mami ott feküdt, pihegett, és Mari megfogta a kezemet, és mondta, hogy ugye, majd ezentúl is szépen fogok tanulni, és ügyes nagylány leszek, és én mondtam, hogy igen. Mami is bólogatott, aztán kijöttem, és csak kint sírtam.
A temetés szép, napos időben volt, mi elfelejtettük elvinni a rajzomat, de majd ki fogjuk vinni Maminak a temetőbe máskor. Sokan sírtak, úgyhogy én is sírtam, és mondtam, hogy hiányzik Mami, és az összes halottak közül nekem Mami hiányzik legjobban, és Piri mama, akivel most együtt vannak a Mennyben, és ők látnak minket, de nekem akkor is hiányoznak!
És otthon apától kértem egy fotót Mamiról, és keretbe rakta, és kitettem az asztalomra, és azóta is ott van.


Sziasztok,
Eszter