Rihaj!
A tegnapi a fellépés nem úgy sikerült, ahogy terveztem. Letargikus antikatarzis, melynek a végén leugrottam a Petőfi hídról a Dunába.
Későn kapcsoltam, hogy: TUDOK úszni.
Viszont: a víz fasza!
Mára már egy árnyalatnyival jobb kedvem lett, de igazán jókedvre akkor derültem, amikor ezt autót megláttam:
ugye, egy kedves orosz jármű, egy Lada, nem is akármilyen, hanem az orosz titkosszolgálat dizájnjában, és a rendszáma egyenesen KGB, hát én boldog voltam! Mellégurultam a robogóval, kérdeztem, megengedi-e, hogy lefotózzam. Tehát az fenti fotó az autó tulajdonosának hozzájárulásával készült.
Annyit szabáltyalanságilag el kell ismernem, hogy igen, a villamossíneken, balről előztem, közbenhátrafelé fotóztam, de: nem jött a villamos. Sokkal biztonságosabb volt, mint szabályosan az autók között közlekedve hátrafelé fényképezni.
(megnéztem a KRESZ-t és sehol nem említi ,hogy tilos lenne vezetés közben hátrafelé fényképezni, SŐT, szép, ősi magyar szokás, bár akkor még nem volt kamera, ezért az ősmagyarok egyszerűen lenyilazták, aki mögöttük jött, én csak lefényképeztem).
Egyébként azon gondolkozom, mennyibe kerülhetett a Lada, és ehhez képest mennyibe kerülhetett rá a speckó rendszám? (asszem 200.000 kürül lehet venni spec rendszámot)
Elkötelezett Lada-őrülttel állhatunk tehát szemben, és a szívem DOBOG, merthát, távolról én is az vagyok. Nekem már nincs Ladám, de volt, és a szerelem: örök.
Még nem is volt Ladánk, amikor először próbáltam ki sógoromét: neki még igazából Zsigulija volt, karikalámpás. Elugrottam vele a boltba, de csak félrehúzódva az út szélén álltam meg, ezért ki akartam tenni az elakadásjelzőt. Nemigen volt rajta! Már akkor mekkora önbizalmuk volt az oroszoknak, hogy a Zsigán nincs elakadásjelző! A lámpákról nem is beszélve, amikor kiértem a kisvárosból, "tompított fényszórót" akartam kapcsolni, de nem tudtam, melyik az. Volt vagy ötezer bajuszkapcsoló rajta, elkezdtem felkapcsolgatni, bízva benne, hogy nem reflektorozok szembe senkit. Valószínűleg dehogynem!, hiszen a szembejövők villogtak. Aztán, addig kapcsolgattam, amikor már nem villogtak többet. Gondolom, akkor eltaláltam a helyes lámpácska használatát.
Nem sokkal ezután megvettük életünk első autóját, Anyegint, ami egy olyan kockaLada volt, mint a fenti képen, csak friss fűzöld. AYN volt a rendszáma, meg orosz, így lett Anyegin. Egy picit újítani kellett, ezért lefényeztettem. A maradék festékből nekiálltam „színre fújni” a felniket, a lökhárítók műanyag részeit és a tükröket. Akkor még panelben laktam, egyszercsak megszólalt mögöttem egy hang:
-Segíthetek?
Hátrafordultam: egy srác állt ott, kezében fehér filctoll. Tisztára, mint a Tom Sawyer kalandjai c. regényben, amikor még a srácok fizetnek, hogy festhessék helyette a kerítést.
Hát kiderült, hogy a srác két lépcsőházzal odébb lakik, látta, hogy lent piszmogok, és lázba jött. Modellezik, és lehozta a fehér modellfilcét, hogy a gumikon kihúzná fehérre a feliratot. Tudjátok, ahogy matchboxokon meg rally autókon a gumin, hogy „PIRELLI”, hát, csak az enyémen elöl MATADOR, hátul BARUM feliratok ékeskedtek, a szerint, hogy adott gumik vásárlásakor melyik volt a legolcsóbb. Így hát a továbbiakban ketten piszmogtunk az autón, és nincs is ennél jobb csapatépítő tréning. Hiszen az életben nem állnék le utcán pasival ismerkedni máskülönben. És ahogy ott piszmogtunk, megállt mellettünk egy nyolcvan körüli bácsi. Olyan öreg volt, mindene remegett.
-Fiúk, hány éves ez az autó?
-Tizenhét! – mondtam büszkén, merthát valóban tiszta újnak látszott. A bácsi elismerően csettintett egyet a nyelvével, majd így szólt:
-Nagyon fasza!
És egy nyolcvanéves bácsitól ILYEN elismerést kapni, hát legalábbis meg voltam hatva.
A Ladának egyébként lelke van. Ha eljutottunk vele Tiszalökig: az sikerélmény. Első útján el sem jutottunk, 20km-re Tiszalöktől értünk kellett jönni és bevontattak. Vidéken az a jó, hogy mindenki ért az autókhoz, meg a focihoz, illetve minden háznál van szerelőakna. (van még cefreülepítőhordó és parabolaantenna is, de ezek most nem tartoznak ide).
Sógorom haverjáékhoz vontattuk hát az új szerzeményt, aki egyébként is autószerelő suliban végzett. Mondta, hogy nagyon ért hozzá, mert a harmadikat kétszer is kijárta.
Szétszedték a kocsit nagyon, és, amikor összerakták ("nem tudjuk mitől állhatott meg, minden jó rajta"), meg se fordult a motor. Sógorom haverja kimondta a végítéletet:
-Beállt a főhenger!
Ezután nagy csend következett, mert nem tudtam, meddig tart megjavítani, csak, hogy az valami drága cucc. A végén kiderült, hogy semmi baja, a gyújtással volt a baj, a henger szép, csak rosszul rakták össze. De KIDERÜLT, mert: értenek hozzá, és ez a lényeg.
Három napi kemény melóval tehát kiderült, hogy csak a gyújtáson kellett picit állítani, secperc alatt megvolt, büszkén megittunk rá egy üveg pálinkát, és az autó nagyon szépen ment utána.
A használati utasítását is elolvastam. Előszöris tetszett, hogy van benne szivargyújtó, bár nem cigerettázunk. Egy másik hozzáértő megállapította, hogy szerencsések vagyunk, jó Ladát fogtunk ki: „ezt a szériát angliai exportra gyártották, nézd, milyen szép műbőr borítású belül az ajtó”
És valóban! Én megkérdeztem, ha Angliába gyártották, hogyhogy nem jobbkormányos, de lehurrogtak, mondván, hogy ezeknek a pestieknek semmi se jó.
A használati utasításban olvastam még, hogy a jó sebesség-áttételezésnek köszönhetően az autó nagyon gazdaságos és környezetbarát: óvatos vezetési stílussal 10 liter alatt tartható a fogyasztása…
A csomagtartóban találtam egy mellpumpát, amit nem értettem, ki felejtett ott. Az autó 17 éves, az előzőtulaj, akitől vettem, 70, és ő volt az első tulajdonos, tehát a felesége nem lehetett kismama, már akkor sem, amikor 17 éve megvették újonnan ezt az autót. A használati utasításban azonban megtaláltam a mellpumpa képét, alatta felirat: „stecklámpa”. Ez irtó mókás, ahogy orosz használati utasítást magyarra fordítva német szót használnak, „Stecken – dugni”, tehát dugólámpa. És miután már tudtam, hogy NEM mellpumpa, hozzá mertem nyúlni, szétnyitottam, és valóban: a szivargyújtóba dugható csatlakozója van, és MŰKÖDIK!
A Ladának, mint már mondtam, lelke van: ha az ember ápolta és szerette, működött, de bizony előfordult, hogy bevágta a durcát. Én megtanultam piroslámpánál 24másodperc alatt AC-pumpát cserélni. Mindig volt nálam tartalék a vezetőülés alatt. És ha az ember eljutott vele az úticéljáig: az SIKERélmény volt. Azóta megváltunk Anyegintől, voltak más autóink, de ezek hibátlan, lelketlen GÉPEK, nem többek. Kényelmesek, mennek, de nem lehet őket úgy igazán szeretni, mint ahogy a Ladát szerettem.
Ha egyszer sok pénzem lesz, veszek játékautónak egy Ladát. Merthát: sokba kerül fenntartani.
Üdv:
Laci Today
UTÓIRAT, mert most történt: világos nadrágban ülök, paradicsomos halkonzervet ebédeltem, melyből egy csepp jutott a nadrágomra is. Gondoltam kis vizes szalvétával megdörzsölöm. A szalvéta piros kockásterítő-mintás. RÓZSASZÍN LETT TŐLE A NADRÁGOM! Fogtam konyharuhát, bevizeztem, kidörzsöltem: még látszik. Kapott folyékony szappant, és, ami eredetileg egy 1 x 1 mm alapterületű kis piros pöttyöcske volt, az most tenyérnyi vizes folt a bal combomon.. érdeklődve várom, száradás után eltűnik-e, vagy megmaradnak a körvonalak… ilyen CSAK velem fordulhat elő
-és CSAK ma-