Rihaj!

Én kérem szépen, római kaotikus vallású, jóérzésű ember vagyok, aki még templomba is jár minden vasárnap.
A baj csak az, hogy olyan jóindulatú fejem van, hogy megkértek, cseréljem ki a templom egyik reflektorában az izzót.
(Továbbiakban: Attila atya = Aa, én = LT)

LT -Jó, hát persze! Melyiket?
Aa -Azt kéne ott fönt, a legmagasabbat! -és felmutat az égbe, pontosan a Göncölszekér és az Esthajnalcsillag közé

LT -Jóég, az hány méter?
Aa -......olyan tizenhat! De senki nem mer felmenni...
LT -AJÓBÜDÖS..
Aa -Ámen! Akkor felmész?

Gyorsan sorba vettem a lehetőségeket. Tizenhat méterről márványlépcső élére esni, az olyan gyors halál, hogy végülis nem fáj, nincs időd, hogy megérezd.

Megbeszéltük az aktust hétfő este félhatra.
Aa -De ne késsél, mert hatkor imaórát tartanak!

Ott leszek!
Ahogy aztán meg is jelentem pontban fél hatkor. Mivel motorral mentem, gondoltam, felmegyek sisakban. Aztán rájöttem, hogy tizenhat méterről, nem tökmindegy? Meg, hogy nézne ki egy bukósisakos izzócserélő a márványlépcsőn nyitott gerinccel? Én, aki télen is nyárigumival járok, mert férfiként akarok meghalni, hát, SIMÁN, felmegyek, egy szó nélkül!


Attila atya hívta Lacibácsit is, jön segíteni.
LT -Hát egy izzót csak ki tudok cserélni egyedül...
Aa -Igen de fogni kell a létrát alul...
 

Attila atyával átvittük a plébániáról a fém létrát, három fokozatú, ekkor már éreztem, hogy itt valami nem stimmel. Ezután az oltár mögé állítottuk, pontosan a kereszt alá.
LT -Atya, INNEN nem éri el a létra a reflektort...
Aa -Nem, innen csak feltesszük a létrát a karzatra, és majd ott állítjuk fel....

Picit megremegett a bal szemhéjam, de csak egy árnyalatnyit.

Közben megérkezett Lacibácsi, hozott magával egy bazinagy falétrát. Nemtom minek, mert van egy csili háromfokozatú vaslétránk. Fel is tettem a kérdést:
Aa -Na, hát az úgy lesz, hogy kihúzzuk a vaslétrát. Annak felmész a végére, ott van egy kis padka, idáig felviszed magaddal a válladon a falétrát is. A padkára aztán felállítod a falétrát, arra felmész, mert csak úgy éred el a reflektort.
LT -aha.. MI A LÓF....
De már késő, már húzzuk is kifelé a vaslétrát. A sors visszafordíthatatlan vaskereke.
Mindegy csak ne fájjon nagyon.
Még egyszer szeretném látni a gyerekeimet.

Najó az asszonyt is.
Vaslétra kihúzva fel a magasba, én már nem is látom a tetejét, a felhőkbe veszik.
LT -Az ott fent már a Mennyország?
Aa -még nem egészen, de vigyázz magadra, nehogy idő előtt odakerüljél!
LT -És ti?
Aa -Mi itt lent imádkozunk.
LT -Létra nem fog kicsúszni?
Lacibácsi -Na ATTÓL nem kell félni.
LT -Hát ha így kihangsúlyozta, hogy ATTÓL nem kell félni.... MITŐL IGEN?
Lacibácsi -Mennyélacikám, mer mingyár kezdődik a imaóra!
LT (hánekemmúgyis mindegy, nem?)

Gyorsan kiszabtam Attila atyára hét Miatyánkot és negyven Üdvözlégyet, és elindultam felfelé, vállamon a falétrával.

Jézus is így mehetett fel a Golgotára, vállán a fakereszttel... VERJÜK KI A FEJÜNKBŐL! Ő a végén szörnyethalt... jó-jó, harmadnapon feltámada, hát, JÉZUS, ilyen névvel könnyű, de komolyan, na!

Egyébként ahogy mész felfelé, ahogy törpülnek alattad az emberek, egyre jobban hullámzik a létra. Ezért megpróbáltam minél lassabb mozdulatokkal felfelé haladni. Megalázó, ahogy elhúz melletted egy csiga. Nem az, hogy lehagy, hanem hogy levillog bakker!

Felértem. Attila atya jelzi, hogy annyi idő alatt értem fel, hogy ő már a hét miatyánk és a negyven üdvözlégy végére ért, most a rózsafüzér negyedik tizedénél tart.

Feltoltam a padkára a falétrát a vállamról, és nekidöntöttem a falnak. Nem nézünk le.
Dehogynem. Nehommáne! Mégeccee utójára.

Namost, szerintem még egyetlen papnak sem sikerült elérnie, hogy minden imádkozó hívő egyszere nézzen az ég felé.

Az is igaz, hogy innen a magasból az apró pici hangyácskák hangyaszemeiben nem áhítatot láttam, hanem hogy "mikor esik már le". Lekiabáltam, hogy TESSÉK IMÁDKOZNI, HALLJAM!
Felkiabált a vezetőjük, hogy meddig zörgünk még, szeretnének imádkozni.

Nem idézném a gondolataimat (a.ád! gyere fel te és cseréld ki te az izzót). Meg szerintem zajban is simán lehet imádkozni, például amikor bőgő motorral zuhan a repülőgép, na olyankor még azok is imádkoznak, akik amúgy nem szoktak. Igaz, hogy általában nem szoknak rá az imádkozásra, de ez már nem rajtuk múlik.

Próbáltam halkan dolgozni. Azt leszámítva, hogy a túlélés és a túlvilágról érkező segítség reményében az Ave Mariát fütyörésztem, igazán csöndben voltam. Meg, innen úgysem hallatszik le a fütyülés. Legalábbis nem zavaróan.

Azé tizenhat méter nem olyan sok. Ipari alpinisták jóval magasabban is dolgoznak... DE AZOK BIZTOSÍTVA VANNAK KÖTELEKKEL BAKKER!
Egy rokonom ipari alpinista, két éve a Tiszavasvári erőmű kéményeit festették belülről, köteleken lógva:
-Te, és ha rád jön ott fenn a magasban, hogy érsz le még időben?
-Sehogy, lepisálok 280 méterről! Az eleje még le sem ér, amikor már végeztem is!

Ilyesmiken morfondíroztam a falétra tetején. A tetejéről, kinyújtott karral épphogy elértem a reflektort. Nagynéném mondta még előtte, ha már felmegyek, vigyek egy rongyot is, és poroljak le ott fönt.
Mindenki hunyja be a szemét, és próbálja meg elképzelni, mi van egy templomban ilyen magasan, ahová a madár se jár. Ide nem rongy kell, hanem lapát! Tudod ki állt neki porolni, örültem, ha ép bőrrel megúszom az izzócserét.
Jobb nadrágzsebből elő a tizenhármas kulcsot... Ekkor lentről Jánosbácsi hangja, aki valahonnan odakeveredett, hetven éves, mindent jobban tud:
-Szereld le az egész reflektort, vedd be onnan, és úgy cseréld ki az izzót!
Hát de nyújtott karral, egyik kézzel tartom a dögnehéz vas reflektort, másikkal finom mozdulatokkal csavarozok, és egyik se essen le, sem a reflektor, sem a csavar, sem a kulcs, sem én?

Ez összetett feladat. Úgyhogy a relfektort lelazítva csak magam felé fordítottam, hogy elérjem a búráját. Villáskulcs vissza zsebbe, elő a csavarhúzó, ezzel kilazítottam a búra üveglapját tartó csavarokat. Csavarhúzó vissza zsebbe, lekiabáltam, hogy ATTILA ATYA, KÉREK MÉG NÉGY ÜDVÖZLÉGYET, aztán kézzel kicsavartam, egyenként a meglazított csavarokat.

Itt fent magasan azért elég meleg van, meg a kezem is remeg a magastartástól, hát nem könnyű, na.
Vagy nem is a magastartástól remeg? Mentségemül: bármerre lenézek: a hátam mögött nyolcméterre karzat, minden más irányban meg tizenhatméterre márvány.
Hogy melegem van, az logikus, a motorozás miatt, van rajtam egy jégeralsó, azon egy nadrág, azon még egy. Felül is két pulóver, meg egy koszolós amit ráhúztam, hogy az legyen koszos.
Reflektor búrája nyitva.
Kiveszem a kiégett fénycsövet. Zsebbe el. Kiveszem az új fénycső dobozát. Ötszáz wattos, nem szabad kézzel hozzáérni, mert akkor kiég. A pulóverem ujját lehúzom a kezemre, azzal fogom meg. De így nem fogom tudni kinyújtani, nem jó. Kéne egy zsebkendő, hogy azzal fogjam meg. A fénycsövet a porcelénvégénél fogva a fogaim közé szorítom, és két kezemmel elkezdem a zsebeimet turkálni. NINCS nálam zsepi. Illetve van, egy réteggel lejjebb, a másik nadrágomban. Nincs mit tenni: tizenhat méter magasan, egy létra tetején a templomban kigombolom és lehúzom a nadrágomat.
Ha lezuhannék, az életben nem magyarázza ki senki, hogy hogyan zuhant le ez a gyerek letolt nadrággal. Találtam zsebkendőt!! Használt, de a célnak megfelel. Megfogom vele az izzót, bepattintom a helyére, innen már gyerekjáték: búra vissza, csavarok vissza, lentről Attila atya: VÁRJÁL, FELKAPCSOLOM, HOGY JÓ-E?
Imádkozók: PSZT! (de ez hangosaban, mint ahogy Attila atya kabált)
És egyszercsak mennyei ragyogás, pont bele a képembe szemből, picit bele is szédülök, valamit elkapok, MEGVAN NEM ESEK LE, MŰKÖDIK!
mondom: MŰKÖDIK KAPCSODDMÁÁLLE, végre.

Visszaállítom, meghúzom a csavarokat, minden fasza. Ezt így hangosan a templomban nem mondjuk ki. Hát visszacsavarozni nem könnyű, mert addigra már úgy remegett a kezem, hogy na!
Most pedig le kéne menni. Kiállok a perem legszélére, lenézek, hogy: hátigen, ajóéletbe. Hogyan jöttem fel???
Most meg le kell jutni. Megértem az összes macskát, aki felmászott a fára, és tűzoltó hozta le.
Ők meg felnéznek, hogy "a slicced . ??? .."

-JA? Tényleg!
-Hámicsináttá ott fent?
-Á mindegy.
Félig letolom a falétrát, elindulok lefelé vállamon a falétrával... remegő kézzel, nemkéne várni egy kicsit? Mindegy, INNEN már nem a templomtérbe zuhanok 16 métert, csak a karzatra nyolcat, ott meg parketta van, a márványlépcsőhöz képest az puha, nem lehet baj. Maximum, ha beszakad. Alatta a sekrestye van, hát a sekrestyésre a frászt hoznám, az hótziher, pláne ha pont az ölébe esnék...biztos mentegetőznék, hogy én vagyok a szentpéter, csak leugrottam sörért... vagy valami.
Szóval, szépen elindulok lefelé, egyszercsak, olyan kétharmad úton valaki majdnem leránt:
-Elveszem a falétrát a válladról!
-LACIBÁCSI!!!!!!!! RAGASZKODOM A FALÉTRÁHOZ!!!!!!!!!!!!!!!!!
Mácsak aszkéne, hogy a célegyenezsbe haajak meg...

Szerencsés földetérés.  Vége!
Lehajolok és megcsókolom a földet. Ámen.

Aa: Lacikám, köszönöm!
LT: Most minden elkövetett és még hátralévő bűnöm megbocsátást nyert odafent, ugye?

Élménynek nem volt rossz.

Üdv
Laci Today