Rihaj!
Gyermekeim néha ellentmondást nem tűrő hangon kijelentik, hogy minden felnőtt mars a gyerekszobába: ilyenkor tudjuk, hogy előadás következik. Például a lány tanult valamit művészi tornán, ezt be akarja mutatni, vagy a legújabb furulyaórán tanult nótát fújná el, vagy csak cigánykerekezne egyet, miközben szétfejeli a szekrény sarkát. Megszoktuk.
Fiam mutatványozott is, mert felfújtuk a hancúrágyat, és lendületból tarkóval fejelte meg az étkezőasztal sarkát, majd, fél óra múlva a házunk előtt elesett biciklivel és ugyanott beverte a fejét, végül hazajövet még egyet esett, hátrafelé, a szomszéd Audiját vette célba, megint a tarkójával. Most úgy néz ki, mint a Tarkólebenyes Őslény, legalábbis egy hatalmas púp van neki szegénynek ott hátul. A szomszédnak meg veszünk egy új Audit.
A lényeg tehát, hogy a gyerekek tegnap este a szobájukba szólítottak minket, és mi mentünk.
De nem ám előadás volt! Készítettek egy újságosstandot a National Geo.Magazin for KIDS gyűjteményükből, beültek az újságosstand mögé, és amikor beléptünk:
-Ötszáz forint egy darab!
HOGY MI?
Hát MI vettük NEKIK pénzért, és most, hogy elolvasták, ELADJÁK nekünk??
Gyorsan lealkudtuk 150-re az árat, amiből ötvenet fizettünk ki darabonként és vettünk egyet-egyet.
Mindjárt ránk lett szólva, és venni kellett még fejenként két újságot, azokat is kifizettük.
-De ha elolvastátok, utána hozzátok vissza!
Hát ez aztán a lehúzás, nem? Megveszed az újságot, amit aztán pénzért kikölcsönözhetsz...
Fiamról meg csak annyit, mentünk boltba, nézegettük a fagyasztott zöldségeket:
-Anya, golyóbabot ne vegyél!
-Mit ne vegyek?
-Golyóbabot!
(megfejtés: zöldborsó)
Üdv!
Laci Today
Lehúzás!!!!
2011.02.21. 14:03 Laci Today Magazin
11 komment
Címkék: lehúzás golyóbab
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Hang Ember 2011.02.21. 19:20:32
a golyóbabhoz meg annyit, hogy drága tesókám, öcsém, mikor tízéven aluli volt (ma már betöltötte a harmincat) a kis vegyesbolt pénztáránál kiáltott fel, hogy "vegyél nekem cigirágót!"... és rámutatott az akkori csomagolású óvszerre...
Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2011.02.21. 19:30:25
golyobab nagyon jo!!!!!!:)))
Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2011.02.21. 19:33:21
Ma már inkább a nőisségemre alapozok, ha kőkemény pénzszerzősről van szó… :))
Atolla 2011.02.22. 06:11:48
Én anno Kovács Kati meg Konc Zsuzsa után szabadon énekesnő akartam lenni, illetve balett és jégtáncos.
Volt egy egy kiszuperált állólámpa búra nélkül az volt a mikrofon állvány.
Mert ez ment a TV-ben és semmi más. ja és foci, kékfény, híradó meg a csehszlovák, lengyel, NDK, Román, és CCCP filmipar gyöngyszemei mint pl a Kórház a város szélén.
Egy jó film volt ezekből szerintem a Surda.
A mai srácoknak ott a a National Geografic számtalan csatornája A Spektrum, a Hitory-k a DOQ
Gyerekkoromban a szüleim csak egy ilyen típusú magazint járattak. Az IPM-et felét sem értettem de elrakattam őket mostanra:D és élvezettel olvasom mennyit fejlődött a tudomány technika és művészet a 80-as évek óta:D
Ugyandehogy (törölt) 2011.02.22. 07:06:57
Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2011.02.22. 09:25:25
@Myta: az már nem üzletemberség, hanem zsiványság, becsapás. Bötrön jár érte. De legalábbis bünti.
Ha érted mire gondolok ;-b
@Atolla: miért pont KoncZsuzsa akartál lenni, lehettél volna kékfény is. 80-as évek: igen, nekem is van egy búvár évkönyvem, amiben bemutatják a kockaladát, mint csodaautót, hiszen gazdaságos: csak 10litert fogyaszt.
@Babette_: eszmos' nemértem. Ja, de! Dehát, csak nem Te is újságot akarsz venni tőlük?
MÁRA MÁR KITALÁLTÁK, HOGY ELŐ IS LEHET FIZETNI! És még csak 8 illetve négy évesek! Mi lesz ebből?
Ugyandehogy (törölt) 2011.02.22. 10:01:24
aha, csak lesünk, amikor a tízéves azt mondja, hogy ő menedzser akar lenni, mert akkor meg tud élni a dumájából, aztán csak lesünk, amikor végez a gazdinfómenedzser szakon. és elővesszük a számítógépre mentett rádióadását sok évvel ezelőttről.
kedves hallgatóink.
mi lesz belőle. felnőnek, bszd, az lesz belőle.