Rihaj!
A hétvégén egy buliban voltam... vietnami rendezvény volt. Mi szerveztük, hoztunk a vietnamiak körében világszerte ismert előadókat, és az volt a terv, hogy a műsor elején kollegám köszönti a nézőket vietnamiul, én mondatonként mondomutána magyarul a magyar nézők kedvéért. Négy mondatunk volt, majd utána oda kell ülnöm a zongorához és lenyomni négy kis hangulatcsinálózenét, ezután kezdődött volna a műsor. Este nyolctól.
Hát gyakorlatilag meg az volt, hogy délután kettőre odaértem a PeCsába, fel kellett tenni a támogatók reklámjait, persze nem volt mivel. A végén felcelluxoztuk a függönyre a reklámokat, és erősen imádkoztunk, hogy ne essenek le.
Volt még egy érdekes lépcső: egy lehelletvékony futószőnyeg volt rajta, és úgy csúszott, mint télen a hókásás márványlépcső. Ezért valahogy rögzíteni kellett a futót: azt is odacelluxoztuk. Mindegy, itt úgyse mászkál senki.
(egyébként az említett márványlépcső úgy van, hogy az irodánk picit magasabban van az utcaszintnél,két márványlépcső van az ajtó előtt, ami télen irtózatosan csúszik. Mondtam is a főnökömnek, hogy idén már csinálni kéne valamit... például, be kéne kamerázni az iroda előtti részt)
No, aztán elmentünk a zenészekért a hotelbe. Könnyű volt megtalálni, mert a hotel halljában aludtak az ülőgarnitúrákon elszórva. Hát előttenap Düsseldorfban zenéltek hajnalig, álmoskák még.
Jófejek voltak: mi voltunk a vendéglátóik, tehát udvariasan megkértek, hogy vigyük mi a bőröndjeiket. Ezek a bőröndök egyenként nem voltak nehezebbek 80-100 kilónál.
A Vietnamiakban azt bírom egyébként, hogy lazák. Nekünk hatra vissza kellett érnünk aPeCsába a zenészekkel együtt, hát mi fél hétkor még szelíden ébresztgettük őket a hotel halljában.
Negyed nyolcra visszaértünk, én felrohanam a színpadra, hogy kipróbáljam a zongora erősítését. Közben jött egy telefon, úgyhogy megbeszéltük a frankót, és csak utána kapcsoltam, hogy bakker egy bunkó a színpad közepén állva mobilozik, és az én vagyok.
A lazaságba persze belefér az a pici negyvenperces csúszás is, amivel a műsort kezdtük. Kollegámmal a színpad mellett a függöny mögött kaptunk egy-egy mikrofont, és megbeszéltük, hogy akkor most te állsz jobbra, én balra, mi is lesz az első mondat? Oké... CSEZMEG BE VAN KAPCSOLVA A MIKROFON, ezt most mind hallják kint?
Nemtudom - énsem.
Aztán villódzó fények és kimentünk, és konkrétan semmit nem láttunk a szembereflektorok miatt. Elsétáltünk odáig, ahol a színpad szélét sejtettük. Kollégám elmondta az első vietnami mondatot, én lefordítottam. Elmondta a másodikat - lefordítottam. Elmondta a harmadikat - lefordítottam. Elmondta a negyediket - és a hátunk mögött feldübörgött a zene. Kinyitottam a számat, de láttam, hogy itt rám már semmi szükség, itt már javában megy a buli. A zenészeknek gondolom rohanni kell tovább, szóval a szavunkba vágva egyszercsak elkezdtek játszani.
Úgyhogy az én zongorázásom elmaradt (illetve tartottam egy főpróbát kezdés előtt, aki látta, látta).
De nem baj, hogy hoztam a zongorát (hordozható digitális zongora, tizenhét kiló) (plusz állvány), mert szép vietnami szokás a fellépőknek virágot adni. Na és hova rakták az előadók a kapott virágot, hova? AZ NEM ASZTAL!!!! AZ ZONGORA!!! KÉTSZÁZEZER, ÉS TE RÁPAKOLOD A VIZES VIRÁGODAT! Há ott csapjon agyon az áram, nem? Kénköves ménkövet a hátuljába mindnek!
Arról nem beszélve, mindenki nyávogott.
"Zén dü mjÁu, vöj he en mjÁu" - valami ilyesmik voltak.
A végén vietnami kollegámat megkérdeztem, hogy mit jelent az, hogy "mjáu".
Azt jelenti: "egymás". Hát persze! Mert szerelmes dalokat énekelnek!
Na és volt egy néni, olyan húszéves, nekiállt szaladgálni a színpadon éneklés közben. És egyszercsak .... LESZALADT A LÉPCSŐN!
A hétvégén egy buliban voltam... vietnami rendezvény volt. Mi szerveztük, hoztunk a vietnamiak körében világszerte ismert előadókat, és az volt a terv, hogy a műsor elején kollegám köszönti a nézőket vietnamiul, én mondatonként mondomutána magyarul a magyar nézők kedvéért. Négy mondatunk volt, majd utána oda kell ülnöm a zongorához és lenyomni négy kis hangulatcsinálózenét, ezután kezdődött volna a műsor. Este nyolctól.
Hát gyakorlatilag meg az volt, hogy délután kettőre odaértem a PeCsába, fel kellett tenni a támogatók reklámjait, persze nem volt mivel. A végén felcelluxoztuk a függönyre a reklámokat, és erősen imádkoztunk, hogy ne essenek le.
Volt még egy érdekes lépcső: egy lehelletvékony futószőnyeg volt rajta, és úgy csúszott, mint télen a hókásás márványlépcső. Ezért valahogy rögzíteni kellett a futót: azt is odacelluxoztuk. Mindegy, itt úgyse mászkál senki.
(egyébként az említett márványlépcső úgy van, hogy az irodánk picit magasabban van az utcaszintnél,két márványlépcső van az ajtó előtt, ami télen irtózatosan csúszik. Mondtam is a főnökömnek, hogy idén már csinálni kéne valamit... például, be kéne kamerázni az iroda előtti részt)
No, aztán elmentünk a zenészekért a hotelbe. Könnyű volt megtalálni, mert a hotel halljában aludtak az ülőgarnitúrákon elszórva. Hát előttenap Düsseldorfban zenéltek hajnalig, álmoskák még.
Jófejek voltak: mi voltunk a vendéglátóik, tehát udvariasan megkértek, hogy vigyük mi a bőröndjeiket. Ezek a bőröndök egyenként nem voltak nehezebbek 80-100 kilónál.
A Vietnamiakban azt bírom egyébként, hogy lazák. Nekünk hatra vissza kellett érnünk aPeCsába a zenészekkel együtt, hát mi fél hétkor még szelíden ébresztgettük őket a hotel halljában.
Negyed nyolcra visszaértünk, én felrohanam a színpadra, hogy kipróbáljam a zongora erősítését. Közben jött egy telefon, úgyhogy megbeszéltük a frankót, és csak utána kapcsoltam, hogy bakker egy bunkó a színpad közepén állva mobilozik, és az én vagyok.
A lazaságba persze belefér az a pici negyvenperces csúszás is, amivel a műsort kezdtük. Kollegámmal a színpad mellett a függöny mögött kaptunk egy-egy mikrofont, és megbeszéltük, hogy akkor most te állsz jobbra, én balra, mi is lesz az első mondat? Oké... CSEZMEG BE VAN KAPCSOLVA A MIKROFON, ezt most mind hallják kint?
Nemtudom - énsem.
Aztán villódzó fények és kimentünk, és konkrétan semmit nem láttunk a szembereflektorok miatt. Elsétáltünk odáig, ahol a színpad szélét sejtettük. Kollégám elmondta az első vietnami mondatot, én lefordítottam. Elmondta a másodikat - lefordítottam. Elmondta a harmadikat - lefordítottam. Elmondta a negyediket - és a hátunk mögött feldübörgött a zene. Kinyitottam a számat, de láttam, hogy itt rám már semmi szükség, itt már javában megy a buli. A zenészeknek gondolom rohanni kell tovább, szóval a szavunkba vágva egyszercsak elkezdtek játszani.
Úgyhogy az én zongorázásom elmaradt (illetve tartottam egy főpróbát kezdés előtt, aki látta, látta).
De nem baj, hogy hoztam a zongorát (hordozható digitális zongora, tizenhét kiló) (plusz állvány), mert szép vietnami szokás a fellépőknek virágot adni. Na és hova rakták az előadók a kapott virágot, hova? AZ NEM ASZTAL!!!! AZ ZONGORA!!! KÉTSZÁZEZER, ÉS TE RÁPAKOLOD A VIZES VIRÁGODAT! Há ott csapjon agyon az áram, nem? Kénköves ménkövet a hátuljába mindnek!
Arról nem beszélve, mindenki nyávogott.
"Zén dü mjÁu, vöj he en mjÁu" - valami ilyesmik voltak.
A végén vietnami kollegámat megkérdeztem, hogy mit jelent az, hogy "mjáu".
Azt jelenti: "egymás". Hát persze! Mert szerelmes dalokat énekelnek!
Na és volt egy néni, olyan húszéves, nekiállt szaladgálni a színpadon éneklés közben. És egyszercsak .... LESZALADT A LÉPCSŐN!
Akartam is szólni, hogy a futó csak celluxszal van rögzítve, ne szaladgáljon, de hiába integettem neki. Valójában rajtam kívül még ezerötszáz néző integetett neki, tehát az integetéssel nem tudtam felhívni magamra a figyelmet, túlkiabálni egy kierősített nőt meg esélytelen. A hölgy ezután visszarohant a színpadra, aztán megint le a nézők közé, és megint vissza. Én meg erősen legyeztem magam, baromi melegem volt... Ugye másnap szalaghír, hogy
"a világhírű vietnami énekesnő halálát a LaciToday által gondatlanul rögzített bla bla bla"
Sőt: nekem meg börtön mindhalálig. Épp azon gondolkoztam, hogyan fognak felnőni a gyerekeim, amikor a hölgy meghajolt, és megnyugvásomra, eltűnt a színpadról, élve.
Más különösebb dolog nem történt. Talán érdekesség még: világhírű vietnami stand up komikus előadását hallgatni. Én tök komoly arccal hallgattam végig, szerintem ő most azt hiszi, hogy bennünk magyarokban semmihumorérzék nincsen.
Üdv!
LT
"a világhírű vietnami énekesnő halálát a LaciToday által gondatlanul rögzített bla bla bla"
Sőt: nekem meg börtön mindhalálig. Épp azon gondolkoztam, hogyan fognak felnőni a gyerekeim, amikor a hölgy meghajolt, és megnyugvásomra, eltűnt a színpadról, élve.
Más különösebb dolog nem történt. Talán érdekesség még: világhírű vietnami stand up komikus előadását hallgatni. Én tök komoly arccal hallgattam végig, szerintem ő most azt hiszi, hogy bennünk magyarokban semmihumorérzék nincsen.
Üdv!
LT
