Rihaj!
Kérem az történt, hogy egy úriembernek pisilni kellett. Ez előfordul, hiszen állsz a trolibuszmegállóban, az nem jön, és csak vársz és vársz, és rádjön. Világos.
És az úriember szerényen tehát a trolibuszmegálló mögé somfordált, ott a trolibuszmegálló fala felé fordult, és megcselekedte, amit megkövetelt a természet.
Én csak két megjegyzést tennék az üggyel kapcsolatban:
1) innét 80 méterre, a sarkon van egy étterem, ahol ugyanezt kultúrált körülmények között elkövethette volna
2) de ha már a megálló mögé ment, ha már a megálló fala felé fordult, miért nem nyitotta ki a szemét? Akkor ugyanis látta volna, hogy ez egy ÜVEGFAL!!!! Tehát ő premierplánban kirakta a fegyvert, és minden elhaladó autós ezt megcsodálhatta, nem beszélve a trolibuszmegálló népéről, akik persze azonnal elfordultak.
Tehát ki kéne tenni, hogy férfi vagy női megálló, hogy az ellenkező nemet ne háborgassuk a lefolyt jelenettel....
MÁS!
Hallom hogy Viktorék be akarnak vezetni új dolgokat, amik ellen volt néhány szava az Alkotmánybíróságnak, mire Viktorék kicsit felülvizsgálnák az Alkotmánybíróság jogkörét. És állítólag, ahol a kormány überelheti az Alkotmánybíróságot, az igazából diktatúrához vezet.
Na és én tegnap hallottam, hogy:
"Mi lesz Magyarország következő államformája?
Hát a Viktatúra"
Üdv!
LT
Férfi, vagy női trolibuszmegálló?
2010.10.27. 11:01 Laci Today Magazin
1 komment
Címkék: viktatúra trolibuszmegálló
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Angel.Lilith · http://angellilith.wordpress.com/ 2011.12.11. 14:21:06
Közben folyamatosan jöttek-mentek emberek, a buszból totál jól lehetett látni, még szerencse, hogy gyermekeim nem az ablakon kinézegetéssel voltak elfoglalva... :D