Rihaj!

Megkérem a Nagyérdeműt, hogy csippentsen egy pénzérmét a mutatóujja-hegye és a hüvelykujja-hegye közé teljes erőből, és tartsa így pár percig!
Most csukja be a szemét, és belül koncentráljon, hogy megérezze, melyik izmát használja ilyenkor!

Na, e bevezető csak azért kellett, mert nekem OTT izomlázam van, de másképp nem tudtam elmagyarázni, hogy hol. Éppen azt nyomoztam, hogy mitől lehet nekem a hüvelykujj-gömböcskémben izomlázam, amikor eszembe jutott, hogy tegnap egész délután gyomláltam, és mivel még picik a gyomok, a fenti mozdulattal csippentettem ki őket a földből, mert másképp még nem lehet őket megfogni.  Na ETTŐL lehet izomlázam, hogy veszne minden gyom!
Az egész hót unalmas is lett volna, ha nem pottyan mellém az égből egy kisgyerek.
Kérdeztem is, hogy ki vagy te, a Kis Herceg?
De csak a szomszéd kislány volt, és csak a csúszda tetejéről dobott egy hátast. Csak úgy puffant. Persze nem közvetlenül mellettem, szép is lenne, infarktust is kaptam volna.
A szomszédban játszogatott szülői felügyelet nélkül, ötéves, felmászott a csúszdára, és onnan esett telibe a hátára.

Szóval nyekkent egy nagyot tőlem pár méterre, tátogott egy picit, ahogy a halak szoktak a hentesnél, amikor kiveszi a medencéből, én meg nem is tudtam, hogy ilyen gyorsan tudok kerítést mászni.
Tulajdonképpen félig másztam, félig ugrottam, de addigra már tudtuk, hogy a kislány megmarad, és valszeg semmi baja sem lett szerencsére, mert olyan hangerővel sírt fel, hogy sérült vagy haldokló ember ilyen hangon nem tud.

A nagy hangerőről jut eszembe, hogy én meg nyáron nem tudok nyitott ablaknál aludni, mert a szomszéd ledörömböl, hogy ne horkoljak.

Szóval felkaptam a kislányt ölbe, nem mintha ez valamiféle gyógymódot jelentene, csakhát, mégiscsak jobb valaki karjaiban meghalni, mint csak úgy a nedves talajon. Úgyhogy ott sírt még egy darabig, aztán apukája kidugta az orrát az ablakon, hogy mivan.
Mondom leesett a csúszda tetejéről.
-Milyen tetejéről??
-Hogyhogy MILYEN tetejéről??
Így beszélgettünk, aztán apuka végre lejött, de addigra én már épp másztam haza, mert a kislány mondta az ölemben, hogy:
-Na, már jól vagyok, tegyél le!
Ez a jó a kisgyerekekben, nem sírnak potyára. Ha már jól van, akkor már minden mehet tovább, én is irthattam békében tovább a gyomot..

Üdv!
Laci Today