Sziasztok!
Peti vagyok, apa ötéves kisfia, játékarc és mókásmuki, és hetente egyszer én írom apa blogját!
Képzeljétek, ma március tizenöt van, a Szabadságharc Ünnepe - úgyhogy zárva volt a kedvenc játszóterünk. De nem baj, mert mentünk az ovi melletti máltai játszótérre, de az is zárva volt, aztán apa mondta, hogy elvisz egy meglepijátszótérre, ami körül nincs kerítés, tehát nem lehet zárva!
Átmentünk egy rozsdás hídon, én féltem, hogy leszakad, de aztán átértünk, és megérkeztünk a Hajógyári szigetre, ahol meg ott a Májuskilencpark, ami egy nagy domb, egy csomó hatalmas csúszdával! Ekkora nagy csúszdák vannak, mint ez is:
Hátigen, együtt volt a legjobb lecsúszni! Aztán helyet cseréltünk, Eszter elöl, én hátul, és én hatalmasokat sikítottam férfi létemre, mert olyan gyorsan mentünk, hogy csiklandozta a hasam! És Eszter látni akarta, mi csikiz, úgyhogy megfordult és háttal csúszott, de a kanyarban beverte a fejét és sírt egyet.
Aztán megvigasztaltuk, és itt már tisztára jó kedve van újra, nekem meg eleve is az volt:
Aztán hirtelen hűvösebb lett, és mi rohangáltunk, de apa nem, mert a felnőttek nem csúszdázhatnak, úgyhogy fázott és tornázni kezdett. Én is kipróbáltam, itt épp pont ugyanazt csináljuk, csak én egy kicsit micimackósan:
És volt egy szuper mászóháló is, amin többször is végigmentem Eszterrel, csak néha jöttek szembe, és akkor alig lehetett elférni:
Jó, hogy van egyébként egy ilyen nagyobbtestvér a háznál, mert Eszter aztán, le a kalappal, mindenhová utánam jött, mert voltak helyek, ahol például a mászóházban magas volt a létra és alig értem el. Először még apa felmászott velem, hogy felmérje, de utána mindig Eszter jött mögöttem, és ő segített felmenni, ha én még kicsi voltam.
Közben ÚGY megéheztünk, hogy hazatelefonáltunk anyának, hogy indulunk haza, kérünk ropogóshusit és ropogóskrumplit, mire hazaérünk!
Apának meg mondtam, hogy ne így menjen már, hanem kerülje ki az autókat és siessünk, apának se kellett több, viszont aggódott, hogy Májuskilencpark - Pomáz 16perc, nem lesz kész a vacsora mire hazaérünk! Viszont nembaj, mert már messziről láttuk, mert addigra sötétedett, hogy valami narancssárgállik Pomáz túlhatárán. Úgyhogy mondtuk apának, kerüljünk arra és nézzük meg a tüzet. Még nem láttunk igazi tüzet.
Jó, láttunk, amikor bográcsozunk, de olyan IGAZIT, amit tűzoltók oltanak, olyat még nem láttunk.
Apa mondta, hogy ég az egész mező, innen narancssárga, de közelről félelmetes lesz, erre Eszterrel EGYSZERRE vágtuk rá, hogy nembaj!
És Pomáz szélén, a HÉVátjáró mellett megálltunk, és láttuk, hogy Pomáz és Szentendre között ég az egész mező, volt ott pár tűzoltóautó, meg közben is jött egy, én tűzoltó leszek, és a tűzoltók egész közel mehettek a tűzhöz! Nemigazság, mert mi is közelebb akartunk menni, de apa mondta, hogy nem. Sőt ha elég sokáig maradunk, a tűz jön közel hozzánk, úgyhogy induljunk szépen haza.
Meg én is mondtam, hogy igen, menjünk, mert éhes vagyok.
Sziasztok!
Peti
