Rihaj!

Megidéztek. Nem vagyok szellem, hanem rendőrileg. A kétmunkahellyel ezelőtti helyemen vótt egy ügyfél, aki valami érdekes kártyával fizetett, a lényeg, hogy végülis varázslat lehet a dologban, merthát hamiskártya, na.
Így aztán most őt kergetik, minket meg ott-dolgozókat kikérdeznek, hogy mit tudunk az ügyről.

De nincs benne sok köszönet, szóval még levelet sem kaptam, szimplán fel lettem híva telefonon ismeretlen számról, hogy én vagyok-e a Today László?
Mondtam hogy énni én igen, de MAGA kicsoda!
Hát a rendőrség. Ilyenolyan Anita. És hogy be kell mennem tanúkénti kihallgatásra a rendőrségre ekkormegekkor.
Szóval nem megkérdi, hogy volna-e kedvem, illetve időm, felajánlva több időponti lehetőséget, hanem tök új vagyok az újmunkahelyen, és akkor munkaidő közepére el kell kéredzkedni, "rendőrségi kihallgatás"-ra hivatkozva. Tökjó. Mondtam is neki, hogy persze hogy jövök, illetve csokit hozzak-e?

Aztán eljött a Nagy Nap. Kollegák rendesek voltak egyébként, mondták hogy céges kulcsaimat adjam le, félbehagyott ügyeimet adjam át, mert ki tudja, mikor látnak viszont, szóval egyértelműen biztosítottak afelől, hogy hisznek ártatlanságomban.

Ja, késni nem szabad, mert szabott menetrend szerint folynak a kihallgatások.
Tizenkettőharmincra kellett érkeznem, DIREKT nem siettem, de valahogy tizenkettőhuszonnyolsésfélre ott voltam.
Volt ott egy ilyen kék játszóruhás srác, látszott rajta hogy rendőr, mert majdnem kopasz volt huszonéves kora ellenére, mondta üljek le.
Jeleztem is, hogy azé minden előzetes kérdezősködés nékű leültetnek az durva, de kiderült, hogy csak a váróteremre gondolt. Kit keresek? Ilyenolyan Anitát. Ilyen nincs itt. Nézzük át együtt a listát. Nagy nehezen találta csak meg, pedig ábécésorrendben voltak.
Szóval leültem várni. Volt egy ilyen főtött fabódé ugyanis a kapunál, oda kellett beülni. Mivel fűtöttek és mivel párás volt a levegő és mivel fából volt, a fa párolgott és tisztára olyan szag volt, mintha szaunában lennénk. Ha tudtam volna, hozok magammal eukaliptusz olajat és a radiátorokra öntöm. Várattak egy olyan tíz percet, még jó hogy pontos voltam.
Végül lejött értem egy rendőrlány. Bocsánat: r.főhadnagy. De kb úgy nézett ki, mint azok a lányok, akik matek-fizika fakultációra járnak gimiben, de azért ezt megpróbálta ellensúlyozni 1982-beli hajdauerolással, 1994-beli hidrogénezéssel és egy olyan dekoltázzsal, hogy annak végülis még én sem tudtam ellenállni.
Szóval lejött elém, majd szigorú hangon mondta, hogy menjek utána.
OLYAN szigorú hangon, hogy én nem lennék a férje. Szerintem ostora is van otthon.
SENKI nem lenne a férje mert direkt megfigyeltem a kihallgatás alatt és nincs jeggyűrűje. De ne rohanjunk így előre.
A r.főhadnagyhölgy éreztette, hogy nem vagyunk jóban, mert amíg felértünk a kihallgatószobájába, egy szót sem szólt. Úgy nyitotta előttem az ajtókat, hogy rám se nézett. Én úgy jöttem mögötte, úgyhogy odavertem a lábam, hogy hallja, hogy nem maradtam le. Felmentünk egy lépcsőn, végig egy folyosón, fel egy másik lépcsőn egy vagy három emeletet, jobbra, aztán balra, végig egy folyosón, le egy lépcsőn, át egy folyosón, balra vagy jobbra, már nem emlékszem, aztán fel, és a következő folyosó végén volt a szoba.
Gondoltam itt halálra is verhetnek. Simán. De legalábbis: vissza nem fogok találni az héccencség.
Beléptünk a szobájába. Innét már tudtam, hogy férfiként esélyem sem lenne nála, mert nyitva volt a szekrénye, az ajtók belső lapján két kigyúrt pasis újságkivágás, épphogy egy kis ádámkosztümke takarásában... hát nem is tudom. ÉN KAJAKOZTAM, ott a férfiöltöző szekrényajtaiat belülről díszítgettük félmeztelen és meztelen női újságkivágott képekkel, nade az egy férfiöltöző legrejtettebb titka. Ez meg egy kihallgató szoba, ahol minden ügyfél szembesülhet a hölgy érdeklődési körével.
Mondjuk legalább ebből tudhattam, hogy legalábbis megerőszakolni nem akar. Nem vagyok a zsánere.
Ezután tehát leültünk, pontosabban ő leült, nekem meg mondta hogy űjönle.
Volt is ott egy ilyen székforma valami, igazi vallatóeszköz: sehogy nem lehet kényelmesen ülni rajta. A végén félig elfeküdtem, és a térdemet megtámasztottam a kihallgatóasztalkában.
Megkérdezte, hogy hívnak.
Szóval eddig játszotta a megközelíthetetlent, most meg ismerkedni akar!
Felhív ismeretlen számról, kérdi hogy én vagyok-e én, most meg hogy hívnak.
Mondom hogy Orbán Viktor, de a nézéséből látom, hogy MINDENT azé még egy rendőr sem nyal be.
Elkéri a személyimet.
Állhatok fel a kabátomért, abban van valamelyik zsebemben a személyi.
NEM TALÁLOM MEG ELSŐRE, de ez már direkt van.
Kérdi az adataimat. A pomázi címet beírhatja lakcímnek? A személyimben nem az szerepel.
Hát mert amikor lakcímkártyát kaptam, senki nem kérte el a személyimet hogy áthúzza a benne utolsó lekcímet.
Mi a telefonszámom?
Hát az amit hívni teccett ismeretlen számról!
Hát nem gondolom, hogy megjegyezte!
Lediktáltam a számomat. Nem akartam, hogy előkerüljön az ostor meg a bilincs.
Közben a dekoltázsát nézegettem. Legyen valami jó is ebben a kihallgatásban.
Hozzájárulok-e, hogy az adataimat nyilvánosan kezeljék?
Kérdem, hogy megosztaná és lájkolná a fészbúkon, vagy hogyan érti a kérdést?
Merthát: ŐK tudják és joguk van. KI ELŐTT akarja nyilvánossá tenni?
És most figylejetek: hát hogy a gyanúsított előtt.
MIVAN?? 
Persze!  Legközelebb meg kihallgattok a baltásgyilkos ügyében, akit csak "Sz.M. büntetett előéletű állampolgár"nak hívtok, ő viszont elolvashatja a nevemet, telefonszámomat, címemet, hülyék-e vatytok??? 
Na. De viccen kívül, szóval hogy kezelhetik-e nyilvánosan az adataimat.
Há NEM!!! 
Tiszta hüjék, pontosjével, mert ilyenekre nem pazarlom az elipszilont.
Mettől meddig dolgoztam annál a cégnél?
Ilyen és egyéb, témába vágó fontos kérdésekkel megtöltöttünk fél oldalt, már végre egész hivatalosnak látszott a cucc.
És közben panaszkodnak, hogy miyen hosszú jegyzőkönyvek készülnek.
Aztán kikérdezte a sztorit. VÉGRE, sztorizni, azt szeretek.
Nem, nem érdekli, hogy Londonban hogyan tűnnek el a csomagok. Meg hogy a Malév hogyan vágta oda a géptestet Athénban futómű nélkül, mégis sikerült átstartolnia. Koncentráljak a lényegre.
Miután ő már annyi lényegtelen dolgot felírt RÓLAM, amikor én csak a tanú vagyok.
Én meg semmit nem tudok róla. Csak ezek a dekoltázsba aláhulló hidraulikusanszőkített dauertincsek. Meg a csippendélmókák a szekrényajtó belsejében tágra zárva.
És szeret hegyet mászni. A fal tele van hegyes fotókkal. Ajánlom neki az Eupolisz Utazási Irodát. Azt mondja térjünk a lényegre.
MAGÁVAL? SOHA!
Kihallgat.
Kérdez, mondom.
Elolvasom amit leírt. Több helyesírási hiba van benne, mint a Laci Today posztokban újraolvasás-publikálás előtt. Pedig én najongyorsan írok. A félreütéseivel végülis nem foglalkozom.
Na. Végigolvastam a kivonatolt összesűrített vallomásomat. Mondom neki, hogy ha átküldte volna a kérdéseket, emailben ugyanezt át tudtam volna küldeni helyesírási hibák nélkül, élvezhető formában.
Mondta hogy személyesen jobb.
Hát, VAN AMIT jobb személyesen, ebbe nem kötök bele.
Kikísér. Vissza fel le minden irányba hosszan keresztül át. Elérkezünk a kapuhoz. Utolsó pillantás a dekoltázsba. Viszlát. Sohatöbbet.
Állok a kiskapunál, kiengedésre várva. Még egy ember áll a kiskapunál kiengedésre várva. A féligkopasz portásrendőr mobiltelefonál.
Ezt a kiskaput úgy kell elképzelni, hogy a nagykapun belül egy kertben állunk egy derékig érő kiskapunál, amit kaputelefonosan berregtetéssel nyit a portás.
Aki mobilozik.
Fogva tart.
Mi biztos két rosszember vagyunk, tehát ráérünk, nemsokára úgyis ülni fogunk rohadt kis szemetek. Éreztetik veünk, hogy le vagyunk szarva.
Megjegyzem a mellettem várónak, hogy:
-Bezzeg ha most elkezdenék átmászni ezen a kis kapun, legalább öt mesterlövész szedne le az ablakból még a kerítés tetején! -mire a másik egy összetett mondatba bővítette a véleményét:
-Ja.
Végre jön befelé két rosszarcú bőrkabátos kopasz.
Hátha őket beengedik vagy észrerveszik vagy valami.
Bezörögnek a portásrendőr ablakán, belsőzsebükből rendőrigazolványt vesznek elő és mutatják. Nyomozók.
Őr végre megberregteti a kaput.
Egyik  nyomozó húzgálja maga felé.
Nem nyílik.
Húzza erőből (rendőrös megoldás).
NEM NYÍLIK.
Akkor már nem bírom szó nélkül:
-BEFELÉ NYÍLIK TOLJAD!
Tolja.
De addigra elmúlt a berregés, őr meg magábafeledkezve és elfordulva tőlünk telefonál.
Nyomozó jelez neki, új berregést kér.
Most már sikerül kinyitnia.
Azé milyen rendőrvicc már, és A HUMOR EGYIK FORRÁSA A TÚLZÁS, DE AZ A RÉSZ VALÓ IGAZ, HOGY AZ AZ ŐRÜLT ROSSZ IRÁNYBA AKARTA NYITNI, amikorpedig a kapu kialakításán látszott, hogy befelé nyílik. Az ilyenek kergetik a bűnözőket. Ezé tartunk itt.
Na szóval a nyomozó, második próbálkozásra, de sikeresen kinyitotta a kaput.
Végre kijutottunk eme rövid szabadságvesztés után.

Ittavége.
Üdv!
Laci Today

jaigen, utóirat, fiam nézeget a lábán egy foltot:
-Apa, ez mi?
-ÉN tudjam? Valahová beütötted a lábad. Kékfolt!
-Dehát ez lila-barna!