Rihaj!

Végülis tegnap tehát elmentem ezen jeles eseményre a Gresham Palotába, és ahogy ilyen helyeken lenni szokott, igen csicsa dolgokat szolgáltak fel, ami azt jelenti, hogy ott áll a pincér, nézed hogy mi van a tálcán, és hiába nézed, marhára nem derül ki.
Mondok egy példát.
Hozott aranyos kis pogácsákat, tetejükön valami krém. Kérdem is, hogy

-Mi van a pogácsán, fűszervaj?
-Nem, uram, ez igazából csak pogácsának látszik, de nem az. Édes tészta, belül krémmel, tetején pedig fahéjas vaníliafagylalttal.
-.. aha.....

Há mekse kóstoltam, én valami sósra vágytam. Majdnem mondtam, hogy á én innen jövök Pomázról, hozzon nekem kolbászosrétest. Vagy ilyesmi.

Azután egy másik pincér másik tálcával, mármint egyik kezében a tálca, másikban tányér szalvétával, kérdem, hogy na AZ mi, ilyen apró kicsi féltenyérni kenyérkéket kell elképzelni a tálcán, sötétbarna (egésséges), közte rózsaszín cucc:
-Barnakenyér lazaccal, sajtkrémmel.
Gondoltam veszek egyet: előbb az egyik kezéből vennék tányért, majd a tálcáról meg szendvicskét, szóval fogom a tányért: nem adja.

MI A FRANC?
Kérdőn ránézek, fogom a tányért határozottabban:
NEM ADJA!
Nézek rá kérdően, szórakozó velem kiccsákó, mire ő hót udvariasan és halkan hogy lehetőleg minél kevesebb fültanú legyen, odasúgja:
-Nem a tányért. Csak a szalvétát.
JAAAA hogy ÚÚÚGY, én AZT hittem hogy már csak az utolsó tányér van neki szalvétával, de NEM, hanem adott a tányér, és azon hozza a szalvétát, értem, vili! Én meg ott huzavonaharcoltam a tányérért. Még rendes, hogy nem ordította le a fejemet, hogy fogjámávissza.

A ruhatárról már nem is beszélve. Tudtuk, hogy fontos szállodaprospektusokat fogunk kapni, tehát táskával mentem. A ruhatárba beadtam a kabátomat, kaptam számot, tizenhármas. Azt beraktam a táskámba.
UTÁNA üdvözöltek és mindenki kapott papírtáskát, hogy abba pakoljuk a prospektusokat. Tehát a táskám felesleges, tehát beadtam a ruhatárba. Mondtam hogy tegye a 13-as kabátomhoz.

Pár perc múlva visszamentem, hogy a tizenhármasból kéne kicsit a táskám, mert benne hagytam a névjegykártyákat, udvariasan meg is kaptam, majd visszaadtam.

A rendezvény végén pedig, megyek, mondom kéne a tizenhármas kabát meg táska.
Igen, de kéri a bilétát.
Hát az a táskában van.
Há ne mókázzak már.
Hádetélleg.
Akkor most mi legyen?
Mondjuk ennél egyetlen szinttel magasabb problémamegoldókészséget simán elvárnék egy ilyen helyen, ezzel együtt persze hogy én voltam a marha, ki az az állat, aki beadja a bilétáját a ruhatárba.

De fokoztuk.

A mellettem lévő megszólalt, hogy ÖVÉ a tizenhármas.
Persze ezt könnyű eldönteni: mutassa meg a bilétáját.
Igen, az itt van valamelyik zsebében.
Hát így zakóban, nem mondom, hogy nem voltak zsebei, szóval kutakodott veszettül, addigis megkérdezte a ruhatáros, hogy hogy nézett ki a kabátom.
Hát ilyen félhosszú fekete.

Aztán benéztünk a ruhatárba, tele félhosszú fekete kabáttal.
Így aztán megvártuk, hogy a mellettem lévő úr megtalálja a bilettáját, NEM a tizenhármas, tehát én kértem, hogy nézzünk rá a tizenhármasra, amivel meg is voltam elégedve, a srác meg mondta, hogy namostmár a táskám birtokában tényleg villantsak már egy bilétát, úgyhogy akkor már oda tudtam adni.

Na. Fijamnak meg mindenki szurkoljon, mert belázasodott!
-Nézd, apa, forró a fejem: a homlokom, az arcom, a szám, még a szemem is!

üdv!
Laci Today