Sziasztok!

Peti vagyok, apa négyéves fia, játékarc és mókásmuki, és keddenként én írom apa blogját!

Képzeljétek, hogy eljött az ősz, úgyhogy vinni kellett az óvodába szőlőt, mert készítettünk mustot!
A must, az szőlőlé, csak tovább kell érlelni, mint ahogy mi egyből megittuk.
Úgy volt, hogy reggel apával beugrottunk az óvoda melletti zöldségeshez, mert saszlaszőlőt kell vinnünk, és a zöldséges bácsi mondta, hogy az jó, mert már alig van neki saszlaszőlője, mert jönnek az óvodások és a szüleik, és ha tudta volna, hozott volna jó sok saszlaszőlőt. Aztán bevittem a szőlőt a terembe, és ott volt egy naaagy kosár, és abba bele kellett szórni, meg ami mellément, azt összeszedni.
Utána volt egy nagy daráló, mondták, hogy szőlőprés, és abba bele kellett dobálni a szőlőt, és mindenki tekerte egy kicsit, és alul kifolyt a szőlőlé, amiből lett volna a must, ha nem ittuk volna meg, és nagyon finom, és egészséges! Csináltunk őszi falevelekből koronát és gólyafészket is a fejünkre, és abban volt ősz!

Hétvégén elugrottunk anya barátnőjéhez, és ott vannak naaagy szobák és parketta, úgyhogy úgy tudtam zokniban vízisíelni, hogy Eszter húzott maga után. És olyan magas a lakása, hogy Eszter felállt apa vállára, és még úgy sem érte el a plafont!
Ebédre mentünk hozzá, de mi délben szoktunk enni, ő meg egykor, és már öt percenként kérdeztük, hogy mikor lesz már kész, és akkor végre kész lett, és Eszter mondta, hogy „ez már vacsora!”, anyáék nevettek, apa pisszegett, és olyan finom volt a leves, hogy először nekem kifogyott belőle a zöldség, még kértem, utána kifogyott belőle a hús, azt is kértem még, aztán megettem az egészet és csak szuszogtam, és még csak akkor jött a második! Abból én már nem kértem semmit, helyette Eszterrel hangoskodtunk, amíg a felnőttek ettek, és vízisíeltünk.
Anya barátnőjénél nincsenek játékok, az ülőgarnitúrát leszámítva, amin aztán mégsem lehetett ugrálni, szóval nemigen lehetett játszani, csak ricsajozni. Eszter észrevette, hogy anya barátnőjének nincsen jeggyrűje, meg is kérdeztük, hogy miért? És mondta, hogy azért mert nincs férje. És tényleg nincs férje, és gyerekei, és biztosan emiatt nincsenek játékai sem!
A végén már nagyon hangosak voltunk, és hogy anya tudjon beszélgetni a barátnőjével, apával mi gyerekek lementünk a játszótérre. Szuper volt, mert előszöris én elbújtam a sarkon túl, amíg apa kivette a csomagtartóból a bicajomat, és halálra rémült, hogy eltűntem egyedül a belvárosban. Utána mondta, hogy na amit kapok, nem teszem zsebre, és disznóság, mert nem is kaptam semmit, pedig kértem egy Lego tűzoltóhajót, a nagyobbikat, kórházzal, meg igazi pisztolyt, najó, az elég lesz csak karácsonyra, és szülinapomra egy Zoobles figurát, csak kár, hogy én januárban születtem, mindig olyan sokára van!
Utána elbicikliztünk a játszótérre, tökjó, mert útközben voltak bronzkatonák vasból, és én felmásztam rájuk, az első világháború emlékére, és az egyik oldalukon puska volt, a másikon meg tőr, egy szuper tokban, nekem is kell olyan! És valaki kifestette a katonák körmeit rózsaszínre, Eszter nevetett, nem mi voltunk, hanem valami rossz gyerekek.
Aztán apa kutyakakiba lépett, és utána megérkeztünk a játszótérre. Apa mondta, hogy minden kutyatartó ajtaja elé odaszarik, de szerintem ez csúnyaszó. Ja és még útközben gesztenyefák alatt jöttünk el, ami mókás, mert közben néha lepottyantak a fáról a gesztenyék, és vigyázni kellett a buksinkra, úgyhogy felfelé néztünk, apa meg közben ugye kutyakakiba lépett, dehát nem lehet kétfelé figyelni, és akkor mondta a csúnyát.
A játszótér igazi szuper játszótér, fel is másztam mindenre, volt, amiről le is estem, de nem magasról, mert amikor magasan voltam, akkor apa is figyelt mellettem, alacsonyról meg lehet esni, szerinte, hogy szokjam.
És akkora nagy homokozó volt, és benne nagy mászóka, hogy Eszter levette a cipőjét és a zokniját, és pont akkor érkeztek anyáék, amikor én is mezítláb szaladgáltam. Mondta is, hogy „Jóég, Peti, mezítláb?!”, és én mondtam, hogy „Hádde Eszter iis!”, és akkor anya apára nézett furcsán, apa meg mondta, hogy „mivanabban”, aztán nekem pisilni kellett, úgyhogy hátramentünk apával a bokrokhoz, és megitattuk a hangyákat és a vakondokokat. Mármint én itattam, apa meg fogta, hogy ne a lábamra menjen.

Estére meg már annyit ricsajoztunk, meg rosszalkodtunk, hogy a végén apa mondta, hogy háromig számol, aztán baj lesz. De mindig ezt mondja, és mi már egynél jól viselkedünk, még sosem mertünk elmenni háromig, de most én durcás voltam, meg különbenis, szóval hagytam, hogy elszámoljon háromig.
Hát nem volt jó ötlet.
Úgyhogy Eszter is duzzogott, meg én is, de minden este apa olvas két mesét, egyet Eszter választ, egyet én, és akkor már béke volt és szépen elaludtunk

Sziasztok,
Peti