Rihaj!
--mi a blogíró szakmai ártalma? Hányás közben azon gondolkozol, hogyan fogod megírni--
Emberek! Én ma arra ébredtem, hogy hányóra van! Aztán felkeltem, megborotválkoztam, beágyaztam, aztán megágyaztam és visszafeküdtem. Lázam is van, meg minden.
Mire vágysz ilyenkor a legkevésbé? Zajra. Hagyjatok a paplan alá bújni és meghalni, és főleg CSENDET KÉREK!
És akkor jólelkű négyéves Peti hallom, hogy tipeg be, mivel a fejem a paplan alatt, nem látom, csak hallom. Óriási robajjal a fejem mellett a parkettára ejt valamit:
-Tessék, apa, lavór! Hogy tudjál hányni!
Aztán hallom, ahogy fut ki a szobából, majd rám vágja az ajtót, és kívülről:
-Anya, szaladtam, nehogy elkapjam apától!
Mielőtt elmentek, Peti még bejött hozzám:
-Szegény apa!
-Jóvanjóvan, te is voltál beteg!
-Igen, és akkor én voltam szegény!
Majd az elmenő család hangjai:
-Szia apa, SZIA APAA!!- végül a gondoskodó feleség:
-És vigyázz magadra!
HÁT HOGY? Fel se tudok kelni, mindenem fáj, mit tudnék elkövetni?
Esküszöm, nem fogok biztonsági öv nélkül hányni...
megyek is, mert érzem, érkezik az ihlet... ha meggyógyulok, jövök újra!
Üdv!
Laci Today
ps. ezt a blogot tíz körül írtam. Azóta annyit hánytam, hogy már totál megéheztem, és mivel olyan szép idő van kint: a teraszon ebédeltem. Há csak egy kis leveskét. Hogy délután is legyen mit kihánynom. NADE!!! ... Szürcsölöm békésen a levest, egyszercsak a szomszéd ház második emeletről 10 éves szomszéd kiskrapek:
-Jónapot, Lacibácsi!
-Sza'asz...
-Lacibácsi, mi a véleményed a tápióbicskei csatáról?
(a... MIRŐL??) Itt most tessék elképzelni engem elkerekített szemmel, amint félrenyelem a levest, de azért kivágtam magam:
-Hásszerintem... könnyen lehetett vóna, hogy fordítva végződik!
Ugye, mert mit lehet egy csatáról mondani? Aztán gyorsan belapátoltam a levesemet és beiszkoltam, mielőtt újabb kérdést kapok.
MOST már tudom, mit értett asszony az alatt, hogy vigyázzak magamra: ki se dugjam az orrom a lakásból. Baj érhet.
