Ma egyetlen téma sem jutott eszembe, ezért távoli ismerősöket megkértem, mondják ki az első szót, ami eszükbe jut.
Egyikük azt írta, DAKAR, másikuk azt írta, KORPÁSKEKSZ, harmadikuk meg, hogy NAPSÜTÉS.
De kérdem én: nóórmális? KORPÁSKEKSZET ENNI DAKARBAN TŰZŐ NAPON?
Válcsunk T-mát!
Petifiam négy éves rendesember, és kért egy westernpuskát. A csövénél kell felhúzni, levegőt sűrít, és gumitappancsot lő. Kapott hozzá sisakot is, hogy igazi katona legyen, mert az akart lenni.
Nekiállt felhúzni a puskát, de nehéz, ezért a földre állította, mellé térdelt, és két kézzel felhúzta nagynehezen. Ezután akkurátus precízséggel belehelyezte a gumitappancsot. Az egész nem tartott tovább negyed óránál, mondtam is, hogy ennyi idő alatt az ellenség kényelmesen bevonul a városba, lerombolja a várat, elrabolja az asszonyokat meg minden. Aztán Peti felállt, megcélozta a tuját, és lőtt:
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ BECSÍPTE AZ UJJAAAM!
Közvetlenül ezután megfordította fején a sisakot, hogy a sild nem napellenző lett, hanem hátul a tarkóját védte, és:
-Apa, inkább nem vagyok katona, tűzoltó vagyok!
Üdv!
Laci Today