HTML

Laci Today

Horoszkópom dupla ikrek. szakértők aszongyák, ez bármire mentség lehet. Háromszor estem motorral, de ebből egyszer úgy, hogy csak toltam. Mit is írjak magamról? Harmincvalahány éves vagyok, Eszter és Péter apukája, Pomázi Suttyó, Belvárosi Csávó, Agresszív ex-Vízihokis, Őrült Biciklista, Potyakajakos, Repülőgéptervező. Egz utazásiirodában dolgozom, és akit melegebb éghajlatra küldök, még meg is köszöni, és fizet is érte. Egy fontos infó rólam: BÁRMIT el tudok rontani anélkül, hogy bántanám. Távirányító, mobil.... most épp a cégesmobil egyes gombja nem jó. Nincs valakinek egy felesleges egyes gombja? Meg egy kilóméterspirál is kellene. Ha olvastad a blogomat, mindenkinek RIHAJ!-jal köszönj, erről ismerik meg egymást a Laci Today olvasók! És ha tetszett, amit olvastál, holnap is klikkelj, mert minden nap új bejegyzés!

Friss topikok

  • Kincskereső: Rihaj! Régen jártam erre, most hirtelen kíváncsi lettem Épp röhögök ezen a cikken, mikor a férjem ... (2016.01.19. 23:26) Széthagyom, és?
  • Laci Today Magazin: @Hidegen: de, átmentem? :D (2015.11.03. 11:00) ismétlés!
  • Laci Today Magazin: @Hidegen: köszi :) (2015.11.03. 10:57) Nehéz döntés
  • Laci Today Magazin: @-bobolysza-: .. mondjuk... meghajtanám... (2014.12.01. 08:38) adventi koszorú
  • Laci Today Magazin: @vén betyár: az semmi, állítólag Dugovics Titusz sem létezett... ha így folytatják, elfogy az össz... (2014.11.04. 19:43) akkor már inkább...

Linkblog

izé na: Bódog karácsonyt!!!

2010.12.23. 09:13 Laci Today Magazin

 

Rihaj!

Ma milyen nap is van .. na... hát holnap karácsony és olyankor nem illik netezni. Úgyhogy a MAI poszt nem vicces lesz, hanem karácsonyos... a karácsonyos is lehetne vicces, hiszen egy hitoktató ismerősöm fogamzást íratott a kisgyerekekkel, mi volt tavaly a legszebb karácsonyi élményük, és Zolika azt írta, hogy az, amikor apukája kidobta a nyolcadikról a karácsonyfát.
Na nem a januári karácsonyfalebontós kidobásról van szó, hanem a szentestei kigyulladt karácsonyfa leggyorsabb és leghatékonyabb eltávolítási módjáról. Mókás lehetett.

De térjünk a lényegre: idén egy Fekete István novellával szeretnék Mindenkinek boldog karácsonyt kívánni! 

ÉJFÉLI LÁTOGATÓK

 

A patak még az őszön kiöntött, és a kósza vadvizek ottmaradtak a réten. Szétterültek, elcsendesedtek és tükrükben nappal felhők, éjjel pedig csillagok nézegették magukat. Később fázni kezdtek és a ködöt elcsapta a szél és a dermedt December hártyás jégüveget simított fodrozó hátukra.

–Aludjatok! – mondta, és elkopogott az erdő felé. Lerázta a fákról a maradék leveleket. Letördelte a korhadt gallyakat és rá sem nézett a fenyőkre, melyek zöldek voltak, mint a fű a tavalyi pásztortüzek helyén. A fenyőknek nem parancsolt December, nem is szerette őket. Kemény léptekkel ment el mellettük és nem tehetett semmit, ha zsongó susogással nevettek össze a háta mögött... Fogcsikorgatva állt meg az erdőszélen. Körülötte jeges szél perdült és a messze, ködös határ hangtalanul borult patkós csizmája alá. Csak a patakparton volt valami mozgás. A kiöntéseken csúszkáltak a gyerekek. Nekifutottak a réten, és a jégen könnyű lett egyszerre a csizma, mintha elszakadtak volna a földtől. Már akinek volt csizmája. Borsos Jóskának csak cipője volt. Bár ez a cipő! Madzag itt, madzag ott. Egy kis rongy is lóg ki belőle. De csúszik és ez a fő. Jóska szinte repül. Mindig messzebb, mint a többiek. Jó kis cipők ezek és nem cserélne semmiféle csizmával. Meleg, meleg az a csizma, de nem lehet benne futni... A kiöntés közepén sás van. Jóska odáig szeretne elcsúszni.

–Ha akarnék, el is csúsznék...

–Hát akarj! – mondta irigyen a bíró fia, akinek csizmája szépen nyikorgott ugyan az utcán – misére menet –, de itt hasznavehetetlen volt. Jóska nekilendült. Vékony lábai dobogva rohantak a jégre, és csúszott, csúszott egész a sásig. Ott azonban vékonyabb volt a jég, roppant egyet, és Jóska derékig benne volt a jeges vízben. Hamar kikapaszkodott, és nevetve rázta le a vizet:

–Hát ugye elcsúsztam?...

–El, de most mehetsz haza...

–Semmi ez, – mondta, pedig nagyon fázott.

–Megszárad... – és csúszkált tovább. Rajta ne nevessen a bíró fia! Amikor a vacsorafüstök kiszálltak a rétre, Jóskán már zörgött a vékony nadrág. Jég volt az egész. Másnap reggel kilelte a hideg és Jóskát valami ismeretlen bágyadtság fogta alélt karjaiba. Harmadnap doktorért kellett menni.

–Megfizetni csak a tavasszal tudom – mondta anyja párás szemekkel, és megigazította kendőjét, melyet még ura temetésére vett, és fakón zöldes volt, mint a falusi özvegyeké általában. A doktor nem sokat vizsgált.

–Tüdőgyulladás – mondta, és kinézett az ablakon, melyen túl köd volt és szomorú, hideg bizonytalanság.

–Nagyon gondosan tartsa be Borsosné, amit mondok. Nagyon gondosan... Orvosságot küldök.

Jóska ezekről a dolgokról már nem tudott semmit. Néha a forróság verejtékében főtt, néha hideg ölelésbe fordult, ha anyja vizes lepedőbe csavarta. Ilyenkor kinyíltak a szemei, de olyan rettentő messzeségbe néztek, hogy anyja elsírta magát. Így jött el a karácsonyeste. Délután nagy lett a csend, mert hullt a hó. Az ünnep már a faluvégén volt és csak arra várt, hogy az ablakszemek hívogatóan kinyíljanak. Néha csengő csendült az utcán, néha kinyílt egy ajtó, s ilyenkor a fény kisurrant a hóra, mely tiszta volt, mint a nagy ünnep arca. Amikor elsőt harangoztak éjféli misére, elállt a hó. A harangszó halkan megverte az ablakokat, aztán kiszállt a határba. Végiglengett az utakon, megsimogatta a sóhajtó nádast és kerengett az erdő felett, hol fehér pompában álltak a fenyők és hócukros tobozkáikat szívesen odaadták volna valakinek. Második harangszókor a falu már mozgolódni kezdett. A templom ablakaiban meleg derengés lobogott, és az öregebbek már elindultak éjféli misére. Borsosék háza előtt halkították a szót, mert a Jóska gyerek Isten tudja, megéri-e a reggelt... A falu gondolatai puhán léptek Jóska mellé és megsimogatták. De Jóska ezt nem érezte. Aszott kis keze fuldokolva verte a levegőt, szíve ijedten kapálódzott valami rém szorításában és szája cserepes résében izzó lélegzet repkedett. A harmadik harangszóra kitárult a templomajtó. Az öreg boltívek alatt az orgona búgni kezdett. A gyertyák lobogó fénye kavarogva szállt szét az ének szárnyán, azután kitódult az ajtón és a szelíd, meleg Világosság elindult az éjszakában. Útjára ránevettek a csillagok, fellobbantak érintésére a házi tűzhelyek, és az erdő szélén üldögélő zúzmarás December is felkapta a fejét. A fény már a réten közeledett az erdő felé.

–Erre tart! – ugrott fel, és amikor felállt, már körülvette a derengő fény. Az öreg mélyen meghajtotta fehér, havas fejét és arca olyan volt, amilyennek sose látták a didergő fák, cserjék és madarak. A fény azután szétlobbant az éjszakában és csak csillagok sugároztak azután erősebben. December pedig odalépett a legközelebbi kis fenyőfa mellé.

–Készülj fiam. Szedd össze maga. Vendégségbe megyünk.

A kis fenyő boldogan mocorgott.

–A hó rajtam marad?

–Persze, hogy rajtad! Ki látott karácsonykor fenyőt csupaszon... Mindjárt jövök, mert nem mehetünk csak úgy üresen... - és az öreg December fürgén lépett el az erdőben. De mint a gondolat, már újra ott volt megint. Mögötte egy kis őz, egy nyúl, egy róka, feje felett pedig röpködő madarak. A madarak a fenyőre szálltak.

–Mehetünk.

–És a lábaim? – topogott a kis fenyő. –Hogy menjek így? Bele vannak fagyva a földbe!

–Elfelejtettem – dörmögte az öregember –De azért nem muszáj mindjárt siránkozni...

Talpra állította a kis fát és elindultak a falu felé. A fenyőn pirókok ültek, piros mellénykében, kékcinkék, királykák és egy kis ökörszem, mely még itt is fürgén ugrált az ágak között.

–Leveri rólam a havat – panaszkodott a fenyő – még ilyenkor sem tud veszteg maradni...

–Csend! – mordult rájuk az öregember. – Csak nem veszekedtek ilyenkor...

És attól kezdve csend lett. Csak a róka szólalt meg a faluvégen, hogy ő már ismeri erre az utat... de a többiek olyan szemrehányóan néztek rá, hogy lehajtotta fejét és látszott rajta, hogy súlyos lelkiismeretfurdalások gyötrik...A falu üres volt. A házak fáradt szeme már lecsukódott, és a havon nagy békesség hallgatott. Csak Borsosék háza nézett vörös szemeivel az éjszakába, de már álmos volt ez is, és észre sem vette, hogy nyílik a kis ajtó és vendégség érkezett. – Csendesen – susogta a havassazkállú öregember. És amikor mindnyájan bent voltak, betette az ajtót. Borsosné aludt, Jóska pedig égő szemekkel kínlódott. Arcára már odaszáradt a tűz, szája cserepesen suttogott, és a Láz már csak játszott vele, mert tudta, hogy Jóska az övé...

–Kifelé! – mordult rá az öreg December, de olyan hangon, hogy még a kis fenyő is megreszketett... A Láz ötölt, hatolt, hogy ez az ő dolga...

–Kifelé! – és a Láz ész nélkül kapta bundáját.

–No, most aztán játszogassatok!

Jóska szeme álmosan kinyílt. Hűvös fenyőillatban úszott a szoba. Anyja mélyen aludt. Az ajtónál szikrázó ragyogásban állt a fenyő és rajta piros, kékruhás kis madarak... Alatta pedig – ó, ez nem is igaz! – nyúl, őz, róka...

–Hogy vagy, fiam? – nézett az öregember Jóskára. Jóska csak gondolataival felelt.

–Jól... Istenem... jól, de nem álmodom?

–Dehogy álmodol! Játssz egy kicsit velük... Csak meg ne szorítsd őket...

És Jóska megsimogatta a pirók piros mellénykéjét, a cinkék kék kabátkáját és nem tudta megfogni a kis ökörszemet, mert az mindig kibújt a markából és Jóska fáradt volt egy kicsit... Az öregember rá is szólt az ugrabugra ökörszemre:

–Ne fáraszd a gyereket!

A nyúl felugrott a székre, az őz odatette fejét Jóska párnájára. A róka felágaskodott és hűvös nyelvével megnyalta Jóska kezét.

–Nem harap?...

–Dehogy harap, fiam. Szeret téged – és szigorúan nézett a rókára, mintha azt mondta volna: “Látod, milyen híred van?...” Az öregember eltette pápaszemét – mert eddig az asszony imakönyvét lapozgatta – és intett:

–Elaludt.

Kinyitotta az ajtót és kisurrantak az éjszakába. A párnás puha hó azután megroskadt. A szántások párás földjén okosszemű csókák jártak és amikor az első fecske belenyilalt régi fészkébe az eresz alá, Jóska már alig emlékezett a nagy betegségre. Tudta, hogy akkor éjjel csak álmodott... Eljött a húsvét is. Jóskában széles öröm volt és napsugár. Kiszaladt a rétre, hol a tétova kis vadvizeket benőtte már a sás, onnét az erdő alá, hol sárgult már a kankalin és a fenyőfák susogva nyújtózkodtak a napsugárban. Egy kis fenyőfa távolabb állt a többitől és Jóska csodálkozva nézte. Az erdő alján áldó lángolásban úszott a nap és nagy lett a csend. A fenyő ágai közt egy kis cinke bujkált és fényes szemével Jóskára nevetett, aki körüljárta a kis fát. Kezét összekulcsolta a nagy ámulattól és úgy susogta:

–Istenem, milyen ismerős...

 

Fekete István

 
BOLDOG KARÁCSONYT!!!
üdv, Laci Today



Szólj hozzá!

Címkék: karácsony fekete istván látogatók éjféli

A bejegyzés trackback címe:

https://lacitoday.blog.hu/api/trackback/id/tr42534135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.