Rihaj!

A Terminátor, az nem hal meg, ugye?

Én két ilyen rokont említenék meg. Az egyikük: Kórikmama.
Kórikmamát tavaly bevitték kórházba, majd, mivel végelgyengülésben volt, hazaengedték meghalni. Mi fejvesztve rohantunk Tiszalökre, hogy még utoljára láthassuk. Ő rendesen haza is ment meghalni: lefeküdt az ágyába, fázott, ezért fejkendőben haldoklott napokig. Aztán ezt megunta, és kiült a tornácra meghalni. A végén, mivel már jött a tavasz, megunta ezt is, és meghalás közben megetette a tyúkokat, kigyomlálra a krumplifődet, egyszóval: vaklárma, kéremszépen.
És most megint lent voltunk Tiszalökön, és Dédi kórházban van, haldoklik szegényke, ezért bementünk hozzá Nyíregyre. Nem tud nyelni, csak folyadékot. Kérdeztük a rokonokat, mit lehet vinni neki?
-Kávét vigyetek szegénynek, mindig azt kér! Annyira sajnáljuk, eljárt felette az idő, de nem tud megállni a szíve neki!
Én mindjárt rávágtam, hogy bakker, hát mást sem adtok neki, csak kávét! Ő már rég menne, Ti meg felpörgetitek kétszázra a pulzusát, én kivinném a sportpályára, lemérném mennyit fut százon, és hívnám a Guinnesst, de komolyan, hát ennyi kávétól... Aztán egy másik helybéli rokon szólalt fel:
-Megmondta ott egy látogató, az mama baja, hogy nem engedi el egy szellem!
Na hát akkor már szétcsaptam közöttük, mert ezt KOMOLYAN panaszkodta Kórikmama egyik lánya... Mondtam hogy nemá, szellemek, peeersze!
Aztán bementünk meglátogatni, vittünk kávét ugye, meg joghurtot, meg dinnyét.
Dédi szépen megitta a fele kávét, megevett egy kis dinnyét, egy pohár joghurtot és egy pici kenyeret. Én már azt néztem, egészerőre kap, mindjárt pizzát rendel csípős pepperonival, ha így folytatjuk...  Ezután, mivel nagyon el van gyengülve, közelebb húzott, és így szólt, alig hallhatóan:
-Fijam, PÁLYINKÁT hozzatok mán nekem, na, csak egy nyeletet!
Én azt nem értettem, hogy EDDIG hogy nem kapott, merthát úgymond, "akinek már mindegy", az miért ne ihatna egy kortyot, ha ahhoz van kedve??
-Hálacikám, gyóccerezik, féére fog beszéni tőlle!
-Mama amúgyis félrebeszél már, nem? Mit árthat neki?
Így aztán elintéztem, hogy akik utánunk mentek, már vitték neki a pálinkát.

A másik terminátor: há Jóskabácsi!
Jóskabácsi még nem volt bácsi, még csak sima fiatalember volt, amikor felrobbant vele a gyár, ezelőtt olyan negyven évvel talán. Helikopteren kórházba szállították, majdnem 80%-ban megégett, más ebbe belehal - de hosszas munkák eredményeképpen életben maradt.
Ezután jópár évvel, pontosabban: olyan négy éve, már idős ember, megállt neki a szíve. Felesége hívta a mentőt, mire kiértek, már meg volt halva rendesen, hozták a defibrillátort, bebikázták, kórház, szívműtét - és újra ő győzött.
Harmadszor akkor győzött, amikor otthon kigyulladt nekik a biztosítékuk, és épp kéznél volt a felmosóvödör: abból löttyintette a vizet a biztosítékra. Ezt is megúszta. Bár, egy debreceni rokon, Lacibácsi szerint:
-Lacikám, én úgy gondolom, ott má bejövő áram nem lehetett. Mer' ha lett vóna: akkó Jóskabátyádnak nem lett vóna olyan jó napja aznap!

Ő tehát a Másik Tiszalöki Terminátor. Nála egyébként vasárnap vendégségben voltunk Margónap alkalmából, és feleségem megcsodálta az átépített konyhájukat:
-Jóskabácsi, nagyon szép lett!
-Még nem láttad?
-Nem!
-Pedig ez má azeltőt kész volt, mielőtt meghaltam!

Ilyet azért csak nagyon kevesen mondhatnak el magukról, ezért hívom én ezeket az ottani rokonokat egyre inkább terminátoroknak. Mindig ők győznek.

Üdv!
Laci Today